Sztárok

Sophia Loren Ferenc pápa hívását várja 80. születésnapján

Semmi sem okozhatna nagyobb örömet az olasz dívának, mint ha aznap maga az egyházfő csörögne rá.

“Ez lenne számomra a legszebb ajándék. Ha a pápa hívna telefonon, ájultan esnék össze” – mondta el a színésznő – aki önéletrajzi könyvet jelentet meg a 80. születésnapjára – az Oggi olasz magazinnak adott interjújában. A díva, aki ezekben a napokban a cannes-i filmfesztivál díszvendége, hangsúlyozta: nagyon szereti a spártaian egyszerűen berendezett lakosztályban élő Ferenc pápát. “Vasárnaponként nézem a televízióban, letérdelek és imádkozom. Néha sírok is, annyira megindít.”

Sophia Loren – akinek két évvel ezelőtt született meg a második magyar unokája – szeptember 20-án nyugodt születésnapot tervez a fiaival, barátai azonban ünnepséget akarnak neki szervezni.

A színésznő Cannes-ban második fia, Edoardo Ponti új, La voce umana című filmjét mutatja be, amely Jean Cocteau (1889-1963) Emberi hang című egyfelvonásos művén alapszik. A film, amelyet Rómában, Nápolyban és Ostia strandján forgattak, egy nő képzeletbeli, utolsó beszélgetéséről szól, amelyet azzal a férfival folytat, aki elhagyta őt.

Loren legutóbb a Tükreim című kétrészes tévéfilmben volt látható 2010-ben. A színésznő saját édesanyját, Romilda Villanint játszotta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top