Harc az alfahímségért – lányt akartak, hát lányként nevelték
A kalandos életű írónak már a gyermekkora sem volt éppen mindennapi. Nővére számára szülei egy kishúgot szerettek volna, így amikor Ernest megszületett, mit volt mit tenniük, kislánynak öltöztették, és így is nevelték évekig, amiért a férfi élete végéig gyűlölte anyját. A nő ráadásul uralkodó természetű, szűk látókörű, erősen vallásos asszony volt, ez szintén nem tett jót az író nőkhöz való, megfelelő viszonyának. Ezt csak tetézte az a brutális élmény, amelynek során az olasz fronton neki kellett összeszednie a felrobbantott női testek maradványait.
Hemingway e megrázkódtatások miatt élete során mindvégig azt próbálta bizonyítani, hogy igazi férfi. Részt vett a spanyol polgárháborúban, túlélt két repülőgép-balesetet és több fejsérülést, vadászott, bikaviadalokra járt, bokszolt, és halászott. Saját élményeitől ihletett írásainak nagy része is a férfias erényeket testesítik meg, művei férfiközpontúak. Alapvető követelmény volt nála a bátorság és a helytállás, a gyávaságot pedig bűnnek tartotta.
Négy házasság egy kaptafára
 |
| Agnes von Kurowsky |
Hemingway négyszer nősült, és neki ugyan nem, de későbbi életrajzíróinak feltűnt, hogy minden alkalommal szinte ugyanolyan nőket választott: mind St. Louis-i származásúak, tehetős család tagjai és újságírók voltak.
Feleségei szerint lételeme volt a szeretet, és mindig kellett, hogy legyen mellette egy nő. Vagy éppen több. Barátja, F. Scott Fitzgerald úgy vélte: “Hemingway akárhányszor alkot egy nagy művet, elfogyaszt egy feleséget. Mellé pedig jó néhány szeretőt.” Az író azonban saját magát a bizalmat keltő, de egyben pusztító nők áldozatának vallotta.
Szerinte jól mutatta ezt az is, hogy első szerelme rögtön kudarcba fulladt: nemcsak szimplán kikosarazták, hanem más választottak helyette. A háborúban ismerte meg Agnes von Kurowskyt, aki ápolónőként dolgozott a csatatéren, és akinek inkább egy tiszt kellett, mintsem a fiatal haditudósító. Ez a viszony később fő motívumként szolgált a Búcsú a fegyverektől című regényében is.
E balszerencsés kapcsolat után már inkább ő hagyta el nőket, mielőtt ők tették volna ezt vele. Hemingwaynek elsősorban arra volt szüksége, hogy a nők támogassák őt, ő pedig írhasson. Amint úgy érezte, hogy ez a kívánalma nem teljesült, új múzsa után nézett.
Furcsa szerelem – “Bár pusztultam volna el…”
 |
| Elizabeth Hadley és Hemingway |
Első neje Elizabeth Hadley Richardson volt, akivel eleinte nagyon boldogan éltek. A fiatal lányt, aki egyébként évekkel volt idősebb Hemingwaynél, még az sem zavarta, hogy az író már ekkor erősen ivott, sőt, ha úgy adódott, ő is ivott vele. A visszahúzódó, ám kissé bohém nő az esküvőjükre is vizes hajjal, lihegve érkezett az utolsó percben, mert éppen úszni támadt kedve a közeli tóban. A pár eleinte idillien élt, Párizsba költöztek, kisfiuk született, de Hemingway meggondolatlan döntése mindent megváltoztatott. Felmondott munkahelyén, és független íróként próbált érvényesülni, kevés sikerrel. Annyira elszegényedtek, hogy volt olyan eset, amikor galambot voltak kénytelenek fogni maguknak ebédre a Luxembourg-kertben.
Hat év után elvált Hadleytől, bár ezt a lépését élete végéig bánta. Hadley az ő számára hibátlan volt, és mindig arra emlékeztette, hogy életében vele volt a legboldogabb. “Bár pusztultam volna el, mielőtt rajta kívül másba beleszerettem” – írta szenvedélyes és drámai sorait első feleségének. Hadley hasonlóképpen vélekedett hűtlen férjéről: “Tudtam, szenved amiatt, hogy mély fájdalmat okozott nekem, nekem pedig fájt a tudat, hogy ő szenved. Így kuszálja össze az embert a szerelem.”
Kölcsönkenyér visszajár – a nők voltak a végzetei
 |
| Hemingway és Pauline Pfeiffer |
1924-ben váratlan fordulatot vett az író élete, ugyanis először kapott szerződést egy novelláskötetre. Az eseményt nagy partyval ünnepelte meg, vesztére. A meghívott vendégek között volt ugyanis Pauline Pfeiffer is, a Vogue című lap újságírója. A nő azonnal elhatározta, hogy megszerzi magának a férfit. Ennek érdekében cselt eszelt ki, és elválaszthatatlan barátnője lett a gyanútlan Hadleynek, aki még közös nyaralásukra is meghívta a nőt, nem számítva arra, hogy ekkor már ő maga lesz a nem kívánatos harmadik személy az utazáson. Olyannyira, hogy Hemingway 1927-ben el is vált Hadleytől, és rögtön feleségül vette Pauline-t, akitől két gyermeke született, azonban nem volt boldog vele.
A nők egymás kezébe adták a kilincset az író hálószobájában, és Pauline hamarosan visszakapta azt, amit ő tett Hadleyvel: férje őt is elhagyta egy másik nő kedvéért. Hemingway beleszeretett Martha Gellhorn újságírónőbe, és Pauline követelőzése és fenyegetőzése ellenére is elvette feleségül. Nem tartott sokáig ez a kapcsolat sem, negyedik és egyben utolsó felesége, Mary Welsh elcsavarta a fejét, aki szintén nem úszta meg a Hemingway-feleségek tragikus sorsát, és őt is nyakra-főre csalta az akkor már felkapott író.
 |
| Hemingway és Marlene Dietrich |
Plátói szerelem – a nő, akit csak messziről csodált
Bármennyire is hihetetlennek tűnik, Hemingway képes volt a testiség nélküli szerelemre. Ki tudja, mi lett volna, ha az imádott Marlene Dietrichhel is ágyba bújik, de mivel ez nem történt meg, nem is romlott meg a kapcsolatuk, és egy életen át szerette a nőt, érzelmei pedig viszonzásra találtak. Hemingway egyik leveléből úgy tűnik, Dietrich döntött kapcsolatuk ilyen jellege mellett: “Marlene, jól tudod, hogy szeretlek. De Te hoztad ezt a döntést, nem én.”
Amikor már csak az öngyilkosság maradt megoldásként
Bár úgy tűnik, saját választása volt a kusza élet, mégis szinte sajnálatra méltó, mennyire kijutott neki a szenvedésből. Hiába a Pulitzer-díj, majd a Nobel-díj, a szakmai sikerek, a lelke meggyötört volt, és úgy is maradt. Élete utolsó éveiben már írni sem tudott, elhatalmasodott rajta az alkoholizmus és a pánik. Úgy érezte, hogy követi az FBI, lefogyott, és elektrosokk-terápiára járt, amellyel depresszióját kezelték.
Utolsó felesége ugyan mindenhová követte, nehogy valami butaságot tegyen, ám azon a bizonyos borzalmas reggelen túl későn ébredt az asszony: már csak a végzetes puskalövést hallotta. Hemingway – ahogyan a felmenői, apja és nagyapja is – saját kezével vetett véget kiábrándult életének. Halálának körülményeit a sajtó balesetként kommunikálta, hogy a kívülről tökéletes és legyőzhetetlennek tűnő író legendája fennmaradhasson.
“Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap, gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat. Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd, ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed” – írta, de a gyakorlatban ezt nem sikerült kiviteleznie. Végül inkább az elmenekülést választotta.
