Sztárok

Garami Gábor valóra váltotta Az ének iskolája diákjának álmát – fotó

Az ének iskolája című tehetséggondozó műsorban szereplő Sztojka Vanessza egyik legnagyobb vágya az volt, hogy egyszer bekukkanthasson egy országos rádiócsatorna kulisszái mögé. A 13 éves kislány álma Garami Gábor és a Class FM segítségével valóra vált. Sőt Vanessza élőben mutathatta meg tudását a hallgatóknak.

Háromévesen látott életében először hegedűt, két évvel később pedig már versenyen vett részt. A Kárpátaljáról érkezett Sztojka Vanessza ámulva lépett be egy napsütötte szombat délutánon a Class FM stúdiójába, ahol a Class FM sztár-műsorvezetője, az éter egyik legprofibb alakja, Garami Gábor éppen a Kívánságműsort vezette.

Vanessza régi álma vált valóra a rádiólátogatással

Garami Gábor váltotta valóra Az ének iskolája növendékének álmát - fotó

A kislány egyik legnagyobb álma az volt, hogy egyszer bekukkanthasson egy rádiócsatorna kulisszái mögé, s ez most valóra vált. Sőt Vanessza élőben mutathatta meg tudását a hallgatóknak.

Az ének iskolája című tehetséggondozó műsor egyik résztvevője fesztelenül mozgott a stúdióban, és elárulta Gábornak, hogy egészen kicsi kora óta mindene a zene. “Az első dal, amelyet énekeltem, a Csillagok, csillagok című népdal volt, hároméves voltam akkor” – mesélte. A műsorvezető, Garami Gábor szerint a kislány nagyon ügyesen szerepelt az élő adás során, nem jött zavarba a mikrofon előtt, és a közös képeken is profin pózolt. “Annak ellenére, hogy mély vízbe dobtuk, természetesen viselkedett, nem izgult, nem volt zavarban, úgy gondolom, profin vette az akadályokat. Élmény volt találkozni a tehetséges kislánnyal, nagyon szurkolok neki!” –  mesélte Gábor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top