Sztárok

Nagymamájáért imádkozik Kállay-Saunders András

Kállay-Saunders András egy kéréssel fordult követőihez a közösségi oldalán.

Nagymamájáért aggódik Kállay-Saunders András – A Dal győztese erről a közösségi oldalán számolt be rajongóinak. Az Eurovíziós Dalfesztivál ötödik helyezettje az informálás mellett egy kérést is intézett a követőihez.

“Kedves barátaim, életemben nem imádkoztam saját magamért, csak mindig másokért. Most az egyszer kérem, légy szíves imádkozzatok a nagymamámért, hogy még egyszer láthassam mosolyogni” –  írta az ominózus bejegyzésben András, aki néhány perc alatt több száz biztató, támogató lájkot és hozzászólást kapott az őt szerető emberektől. A legtöbben együttérzésüket fejezték ki, mások András nagymamájának állapota felől érdeklődtek, de szép számmal akadtak olyanok is, akik egy verssel, idézettel próbáltak lelket önteni az énekesbe. Mi ezúton is kitartást kívánunk Andrásnak, s bízunk benne, hogy imái meghallgattatnak, s újra láthatja mosolyogni imádott nagymamáját.

Nagymamájáért imádkozik Kállay-Saunders András

 

Míg András nagyija miatt aggódik, addig a sajtó még mindig az Eurovíziós Dalfesztivál végeredményével foglalkozik. Kiderült ugyanis, hogy Kállay-Saunders két eurovíziós szavazást is megnyert a döntőt megelőzően. A Dalfesztivál honlapján ezúttal ugyanis nemcsak a résztvevő országokból, hanem Európa és a világ más részeiből is lehetett voksolni a döntős dalokra. A Running a szavazatok 8,8 százalékával lett a legjobb dal, megelőzve a svéd Sanna Nielsen Undo című szerzeményét, valamint a dalfesztivált megnyerő osztrák Conchita Wurst Rise Like A Phoenix című számát is. Ennek tükrében nem meglepő, hogy sokan furcsállják, miért “csak” 5. helyen végzett a valódi megmérettetésen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top