Sztárok

Apja nyomdokaiba lépett L. L. Junior kisfia – fotók

L. L. Junior kisfia életében először állt színpadon – Lacika alig múlt egyéves, ám máris látszik, hogy örökölte édesapja tehetségét.

Az énekes kisfia a múlt hétvégi Kacsafutam gyereknapon mutatta meg tánctudását, ahol sárga gumikacsák ezrei jelezték: a kacsaláz lassan begyűrűzik mindenhová, hamarosan érkezik a Kacsafutam. A kacsás napon színpadra lépett L. L. Junior, akinek egy különleges meglepetést is tartogatott a produkciója. “Számomra nagyon fontos, hogy a minden gyermek, korra és nemzetiségre való tekintet nélkül boldog legyen, ezért igyekszem minél több karitatív eseményen részt venni. Az én közönségem »színvak«, mindenki egyformán fontos. Nem felejtem el, honnan jöttem, és szeretném visszaadni a közönségemnek azt a szeretet, amit adtak nekem” – mondta az Édes élet sztárja, aki számára a Kacsafutam gyereknap biztosan örök emlék marad.

Apja nyomdokaiba lépett  L.L.Junior kisfia - fotók


“A kisfiam, Lacika most először feljött hozzám a színpadra, együtt táncoltunk, mellettem totyogott a zenére. Fantasztikus élmény volt, ahogy lenéztem a színpad mellé és láttam, hogy Csilla szeme is könnyes lett a meghatottságtól. Ez egy igaz családi gyereknap volt számunkra”
– tette hozzá az énekes.

Apja nyomdokaiba lépett  L.L.Junior kisfia - fotók

A rendezvénysorozat augusztus 31-én nagyszabású derbivel zárul, ahol sárga gumikacsák ezrei versengenek majd a Dunán értékes nyereményekért. A futam ráadásul jótékony célt szolgál, az UNICEF Magyar Bizottsága részesedik az esemény bevételeiből.

Szebeni Istvánon kívül mindenkit visszavett az MTVA, akit a tavalyi káromkodás miatt kirúgtak. Részletek a Hír24 oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top