nlc.hu
Sztárok
Nem osztottak új szerepet Pikali Gerdának

Nem osztottak új szerepet Pikali Gerdának

Amíg Rékasi Károly három új darabban is játszik a József Attila Színházban, addig Pikali Gerda csak a meglévő két szerepét viszi tovább.

A Blikk információi szerint Pikali Gerda egyetlen, a jövő évadra tervezett új előadásban sem kapott szerepet, miközben párjának, Rékasi Károlynak három bemutatója is lesz. “Tavaly, amikor Rékasi és Pikali szerelme napvilágra került, különös figyelem övezte a közös munkájukat, főként, miután a feleség, Détár Enikő a válás bejelentése után lemondta a József Attila Színházban kapott szerepeit. Az a szerelmi háromszög, ami akkor itt akaratlanul is kialakult, a munkát nem befolyásolta ugyan, de jócskán felfokozta az érdeklődést….Tavaly ősszel ez a szerelmi történet még vonzotta a nézőket, ám mára elmúlt a varázs” – mondta egy neve elhallgatását kérő személy. A lap szerette volna megkérdezni Pikali Gerdát is, hogy milyen tervei vannak a következő évadra, de nem kívánt nyilatkozni.

Nem osztottak új szerepet Pikali Gerdának

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top