nlc.hu
Sztárok
Durván kiakadtak Majka követői a verekedés miatt

Durván kiakadtak Majka követői a verekedés miatt

Aggódás, elfordulás, utálkozás, megértés – négyféleképpen reagáltak a rajongók arra, hogy Majka egy budapesti szórakozóhelyen nekirontott Dopemannek.

Két dudás nem fér meg egy szórakozóhelyen csárdában – tartja a mondás, és ez a hétvégén ismét bebizonyosodott. Röviden tömören elregélve az történt, hogy Majka először nyert egy díjat, aztán ünneplés gyanánt felöntött a garatra, és kedvesével, Dundikával elindult szórakozni a pesti éjszakába – végül éppen ott kötött ki, ahova nem sokkal később Dopeman is megérkezett. Az illuminált állapotban lévő Majka képtelen volt türtőztetni magát, állítólag többször megütötte a rappert. A felek – ahogy az egy konfliktus esetében lenni szokott xnem kicsit, ellenben nagyon másképp emlékeznek az esetre. A lényeg azonban talán nem is ez, ők majd – vagy így, vagy úgy – lezárják a sztorit, hanem az, hogy vajon a rajongók, akiknek nagyrészt a sikereiket köszönhetik, hogyan reagálnak a történtekre.

Durván kiakadtak Majka követői!


A kommentelők rendkívül körültekintőek, az eset minden lehetséges következményét figyelembe veszik, ezt bizonyítja például ez a bejegyzés is:

“A szíved végett jobban vigyázhatnál,ne okozz felesleges aggódást a családodnak! Kár lenne értetek!”

 

De van, aki Coelho-i magasságokba törő idézettel próbál hatni:

“Az irigység a középszerűek vallása. Megnyugtatja őket, csillapítja mardosó nyugtalanságukat, és végső soron szétrohasztja a lelküket, mert addig igazolják vele a kapzsiságukat és fukarságukat, amíg már maguk is elhiszik, hogy az jó, és hogy a mennyország kapui csak a magukfajta korcsok előtt nyílnak meg; akik úgy élik le az életüket, hogy semmi nyomot nem hagynak a szánalmas igyekezeten kívül, hogy másokat lehúzzanak, hogy kizárják, sőt ha lehet, tönkretegyék őket; akik puszta létükkel, önmagukkal bizonyítják, milyen szegények lélekben, szellemben és testben. Boldog az, akit a hülyék megugatnak, mert a lelke nem lesz a martalékuk.”

A megértő:

Ember vagy Majka. Botlasz, mondhatod a sorry-kat, felállsz és továbblépsz. Respect.

Az ügyeletes humorista:

Mi van! Lesmároltad Brad Pitt-tet….ha nem,akkor nincs gáz!

És az utálkozó:

Beégette saját magát…a primitív trágár pa***t

Durván kiakadtak Majka követői!


Elpattant egy húr, én azt mondom, de lássuk, hogyan vélekednek a szituációról a magát alternatív köztársasági elnöknek tituláló Dopeman rajongói:

A mindent tudó:

Nem vagyok egy nagy rapper, de annyit még én is tudok, hogy Majkát Dope futtatta fel, ő indította el a pályán amikor a VV szériában ajánlatot tett neki fellépésre, valahogy így volt.. Majka egy igazi CELEB, ennyire egyszerű olyan Dopeman copy, de sosem lesz olyan jó, ennyi, csak másolat és mindig a második is marad ebben a csatában…

A megmondó:

Majka, úgy boxolsz, mint a csajom

A védőügyvéd szerepében tetszelgő:

Reggel Majka nyilvánosan megmondta hogy elhányja saját magától saját magát, azért amiket írt szombaton (kavics részegen)… Mindenki ivott már annyit, hogy másnap nem szívesen nézett tükörbe.

A sajnálkozó:

Ahogyan telik az idő, egyre többször érkeznek el olyan pillanatok az életemben, amikor egyszerűen szégyellem magyarságom.

Majka követői–Dopeman követői 1:1, mindkét táborban megoszlanak a vélemények arról, ki a – VV Aurelio szavajárásával szólva – Károly. Egy biztos: ha eddig abban a hitben éltünk, hogy az alkohol mindent megszépít, akkor itt az élő példa, hogy azért nem minden esetben van ez így. Egyébként pedig nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez az oda-vissza üzengetés vezet bárhová is – a lejtőn kívül.

Durván kiakadtak Majka követői!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top