Utolsó, tizedik helyen – bár azért ha belegondolunk, ez sem kis teljesítmény – egyik személyes kedvencem, Robert Downey Jr. áll. És természetesen nem az énekhangjával keresett ennyit – bár az sem rossz –, hanem a Vasember karakterével. Bár azt pletykálják, hogy a Marvel (a Disney szárnyai alatt) nem szívesen nyitja ki a pénztárcáját, hogy szuperhőseit kellőképp megfizesse, egészen más a helyzet, ha Robert kerül szóba, hiszen azzal, hogy eljátszotta a Vasember szerepét, négy filmet is a toplistára emelt bevétel szempontjából. Az utolsó, harmadik résszel 1,2 milliárd dollárt kasszírozott a stúdió. Mr. Downey 75 milliós éves bevétele emellett szerény kis apanázsnak tűnik. Meglátjuk, hogy jövőre, a Bosszúállók második része után hova kerül majd a listán.
Kilencedik helyre Katy Perry furakodott be, a maga 40 millió dolláros éves bevételével. A listán ugyanis nem csak az összekeresett lóvé számít. Az énekesnő bár nem sokat koncertezett ebben az egy évben, mégis elég nyilvános szereplése volt ahhoz, hogy becsücsüljön az első tízbe. A CoverGirl és a PopChips is szépen tejel, illetve saját illata, a Killer Queen is hoz a konyhára. Emellett – bár ez szerintem már kicsit lealacsonyító – örömmel lép fel privát rendezvényeken. Hisz melyik gazdag kölyök ne akarná, hogy az Amerikában oly divatos 16. szülinapi partiján egy ilyen híresség énekeljen.
Rögtön a sarkában ott liheg Rihanna is, a maga 48 milliójával. Az énekesnőnek remek érzéke van a partnerválasztáshoz, legalábbis ami a duetteket illeti. Eminemmel és Jay Z-vel is van közös daluk, emellett pedig, bár ezen a listán csak a nyolcadik, a szociális kapcsolatokén csak Justin Bieber előzi meg. Ugyanis Rihanna Instagram- és Twitter-oldalán őszinte, hétköznapi kapcsolatot próbál kialakítani a rajongóival, akik imádják ezért. És mindehhez még csak 26 éves.
A hetedik név nem hiszem, hogy a csajoknak túl sokat mond, de a pasik talán ráismernek. Egy amerikai bokszoló, Floyd Mayweather, aki 105 milliót pofozott össze az év alatt. 2013 szeptemberében felejthetetlen meccset vívott Canelo Alvarezzel, ami rögtön helyet biztosított neki a listán.
És már el is érkeztünk a középmezőnyhöz. Hatodikként Jay-Z, a rapper toppan be 60 millióval, aki Beyoncé férje, de erről lesz még szó, ahogy közeledünk az első helyezett felé. A férfi nem csak a lemezeladásokból, de a 40/40 nevű szórakozóhely-hálózatából és D’Ussé jelzésű konyakjából is elég rendesen profitál. Legdurvább üzleti fogása, hogy utolsó nagylemeze már azelőtt platina lett, hogy megjelent volna, ugyanis a Samsunggal szerződést kötött 1 millió példányra. Ügyes húzás!
Hogy a lista élén kik szerepelnek, azt Pletykafészek oldalára kattintva tudhatod meg!