nlc.hu
Sztárok

„Aranyapám, ez van!” – 78 éve született Hofi Géza

Július 2-án ünnepelné születésnapját a magyar kabaréműfaj bekategorizálhatatlan nagyágyúja, akinek egyéni stílusán generációk nőttek fel, többek között én is. A Rádiókabarékban és a szilveszteri műsorokban elképzelni nem tudtam, hogy ne szerepeljen. Sőt, ezeket igazából csak miatta néztem, hallgattam. Egyszer, amikor betegség miatt nem tudott fellépni, megkérdezték a rajongók, hogy akkor aznap este ki alakítja "a Hofit"? A válasz egyértelmű. Hofi unikum volt, utánozni lehetetlen. Az alábbi 10 kedvencemből kiderül, miért.

1. „Állandóan megmagyarázzák a magyar futballt”

A hazai foci helyzete egész pályafutása alatt az egyik kedvenc témája volt. E felvétel 1972-ben készült, de a téma és a sírva röhögős viccek akár ma, negyven évvel később is aktuálisak.

2. „Ha én gazdag lennék”

Az ismert sláger feldolgozása nem maradhatott ki a repertoárjából, hiszen a dal és a szöveg adta magát. Sikerének titka ugyanis éppen az volt, hogy a nép nyelvén szólt, a nép életéről.

3. „Lóg a lógika”

Hofélia című önálló estjét ötszázszor mutatta be a Madách Kamarában megunhatatlan poénokkal. Már ha valakinek van kedve azon nevetni, hogyan süllyed a kultúra színvonala.


4. „Lehet egy macska is megalkuvó”

A 70-es években megalapította a zenés paródia műfajának első trióját Koós Jánossal és Kovács Katival. A Macska-duett azonnal aranylemez és örökzöld sláger lett.


5. „Tiszta őrültek háza”

„Ez egy zárt osztály. Itt lakom bent. Én zártam be, hogy kintről az a sok hülye nehogy bejöjjön.” A Mikroszkóp Színpad előadásai fergeteges sikert hoztak számára, estéről estére telt ház előtt szerepelt.


6. „Gondolj apádra!”

„Nagy hullámvasút az egész élet” – vélte, és valóban, ő tudta. A „nagybőgős” jelenet olyan sztárszerzőkkel, mint Szenes Iván és Malek Miklós, fergeteges siker lett.


7. „Pusszantás mindenkinek”

Munkásságáért számtalan kitüntetésben, köztük a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjében részesült. Mi másra is adott volna ez okot, mint egy újabb poénhalmazra…


8. „Piál a Föld”

Önálló estjein többnyire saját magát alakította, de másokat is sikerrel parodizált prózában és dalban egyaránt.


9. „Inkább én kapjam, mint más”

Bár se vége, se hossza nem volt a kitüntetéseinek, soha nem érdekelték az elismerések. 1998-ban Kossuth-díjat kapott, amelyet Hofi-módra szintén egyedien értelmezett.


10. „Próbálj meg lazítani”

„Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek, és aztán megint mehet minden tovább.” Így lett.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top