“A terhes asszony inkább ne jöjjön ki a házból”

Baranyai Enikő | 2014. Július 12.
Van az a pont, amikor akkora hülyeséget mond valaki, hogy vissza kell szólni. Pláne, ha ez az ember ismert. Kim Kardashiant mintha erre szerződtetnék. Egy interjúban olyan kijelentést tett, amire szinte minden nő felkapja a fejét.

Amikor az ELLE magazin újságírója azt kérdezte Kanye West nejétől, hogy milyen divattanáccsal látná el a kismamákat, Kim ezt találta válaszolni: “Azt javaslom, hogy jó egy évig bujkáljon inkább, mert nincsen jó stílus, amit követhet egy kismama. Ha nem tudod elrejteni, jobb, ha el sem hagyod a házat. Vagy viselj egy hatalmas takarót!” – mutatott irányt a tanácstalanoknak Kardashian asszonyság, aki egyébként terhessége alatt még blogot is írt arról, hogyan kellene öltözködnie egy kismamának. “…Olyan dolgokat igyekszem felvenni, amelyekben nem látszom kövérnek. Vannak napok, amikor már látszik a pocakom, más napokon viszont nem” – bölcselkedett még várandóssága alatt.

Nicsak, ki beszél?

Ezzel van nekem bajom. Hogy a hölgynek ömlik a szájából a butaság, miközben ő maga is számos ruhát dobott már piacra, és megannyi nő példaképe, azzal, hogy az L-es mérethez tartozik, pedig Hollywoodban már a tripla nullás méret a “menő”.
Amikor egyre jellemzőbb az elfogadás, és egyre inkább divat az olyan, nőies kismamaruha, ami nem takargatja a gömbölyödést, mintha szégyellni kellene. Persze lehet, hogy azért javasolta ezt az olvasóknak, mert ő a terhessége alatt kapott bőven a divatlapok szerkesztőitől, amiért a hetedik hónapban is annyira ragaszkodott a régi ruháihoz, hogy azok végül szétszakadtak a fenekén.

Valóban olyan nehéz lenne, hogy mi, nők ne kritizáljuk egymást, hanem inkább tanácsokkal segítsük a másikat? Ha kérik. Tényleg nem tudunk dicsérni és önbizalmat adni egymásnak, csak beszólni, hogy csúnya a körmöd, rossz a hajad, gagyi a cipőd, nagy a segged? Érdemes néha egy-egy idegen nő cipőjét, esernyőjét megdicsérni, eddig csak jót kaptunk vissza, ha megtettük.

Lehet hőbörögni végtelenül, hogy produktum nélküli, megélhetési celebekről szól a média, és nincs ez így jól. De ha már így van, legalább arra figyeljen, hogy ne beszéljen hülyeségeket.

Ha engem kérdeznének, azt mondanám, a kismamák járjanak olyan ruhákban, amikben kényelmesen érzik magukat, de semmiképpen ne zárkózzanak be a lakásba. Vagy becsengetünk.

"A terhes asszony inkább ne jöjjön ki a házból"

Van az a pont, amikor akkora hülyeséget mond valaki, hogy vissza kell szólni. Pláne, ha ez az ember ismert. Kim Kardashiant mintha erre szerződtetnék. Egy interjúban olyan kijelentést tett, amire szinte minden nő felkapja a fejét.

Exit mobile version