Sztárok

Birkapásztorból lett előkelőség – Minden idők 20 legszebb királyi esküvője – 2. rész

Sorozatunk második részében is elővesszük a leg-leg-leg királyi esküvőket. Mit gondoltok, melyik jövendő trónörökös feleségnek kellett tisztítófürdőt vennie a nász előtt? És a birkapásztorból lett előkelőség történetét ismeritek?
Sorozatunk első részét, itt találod!

11. Károly walesi herceg és Lady Diana Spencer – 1981. július 29, London
Az “évszázad esküvője”

1981. február 24-én jelentették be Károly walesi herceg és az akkor 19 éves Diana Spencer eljegyzését. A pár akkor már több éve ismerte egymást, ám Károly csak 1980 nyarán kezdett érdeklődni a nála 13 évvel fiatalabb Diana iránt. A Britannia királyi jachtra szóló meghívást hamarosan egy balmorali találkozó követte a királyi család tagjaival. Az “évszázad esküvőjének” nevezett frigyet 1981. július 29-én tartották a londoni Szent Pál székesegyházban, mert a Westminster Abbey-t túl kicsinek találták. A ceremónián 2500 meghívott vett részt, a tévében 750 millióan figyelték az eseményeket. Az utak mellett álló kétmilliós tömegben négyezer rendőr és 2200 katona vegyült el. Diana puffos ujjú habos-babos esküvői ruháját Elizabeth és David Emanuel tervezte: 30 méter selyemtaftot, tízezer gyöngyöt és flittert használtak fel hozzá, ujját brüsszeli csipke díszítette, uszálya nyolc méter volt. A templomi szertartást követően a házaspár lovas hintón tért vissza a Buckingham-palotába, ahol az erkélyen hagyományt teremtve először csattant el csók.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

12. Vilmos Sándor holland király és Máxima királyné – 2002. február 2, Amszterdam
Számmisztika

Különleges napon, 2002. 02. 02-án házasodott össze Máxima és Vilmos Sándor. Előbb polgári szertartás keretében az egykori amszterdami tőzsde épületében mondták ki a boldogító igent. A menyasszony édesapja politikai okokból nem lehetett jelen, a papa ugyanis miniszter volt az argentin katonai diktatúra alatt. Az ifjú párt a polgármester adta össze, a menyasszony esküvői tanúja anyósa, Beatrix királynő volt. Ezt követően az amszterdami Nieuwe Kerk templomban protestáns egyházi esküvő keretében fogadtak egymásnak örök hűséget. A boldog menyasszony szemében a ceremónia alatt végig könnyek csillogtak. Máxima álomszép elefántcsont színű menyasszonyi ruháját, melyhez öt méter hosszú fátyol tartozott, Valentino tervezte, a menyasszonyi csokor fehér rózsákból állt. Vilmos Sándor pompásan mutatott mellette királykék haditengerészeti egyenruhájában. Az esküvő után a herceg és a hercegnő aranyhintóban kocsikázott végig az utcákon.

Forrás: huffingtonpost
Fotó: huffingtonpost

 13. Naruhito japán trónörökös és Maszako hercegné – 1993. június 9, Tokió
Tisztítófürdő az esküvő előtt

1986-ban a Harvardon végzett, diplomataként dolgozó Maszako Owada az Elena spanyol hercegnő tiszteletére rendezett fogadáson találkozott Naruhito trónörökössel, aki első látásra beleszeretett. Az ígéretes diplomatakarrier előtt álló Maszako azonban nem rajongott a románcért a trónörökössel, nem akart a császári család tagja lenni. Amikor Naruhito először kérte meg a kezét, nemet mondott, és elment Oxfordba tanulni. Hazatérvén a japán miniszterelnök beszédírója lett, és öt év múltán találkozott ismét Naruhitóval, akit másodszorra is kikosarazott. Saját családja és Micsiko császárné közbenjárására végül aztán 1992-ben beadta a derekát, és harmadszorra már igent mondott a kitartó hercegnek. 1993. június 9-én reggel a menyasszony a buddhista rituálénak megfelelően szentelt vizes tisztítófürdőt vett, majd magára öltötte hatrétegű, súlyos selyemből készült tradicionális kimonóját, mely 14 kilót nyomott. Naruhito herceg is hagyományos japán öltözékben jelent meg a császári palota Kashikodo oltára előtt. A hagyományos, 18 perces buddhista ceremónián sem az uralkodópár, sem a 800 meghívott nem vehetett részt. Az esküvői szertartást követően a trónörökös pár nyugati esküvői öltözékben, nyitott autóban kocsikázott végig Tokió utcáin.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

14. Haakon norvég trónörökös és Mette Marit hercegné – 2001. augusztus 25, Oslo
Előítéletekkel fogadták a menyasszonyt

Ez volt az a nap, amikor nyert a szerelem: 2001. augusztus 25-én Haakon norvég koronaherceg Oslóban feleségül vette a polgári származású Mette-Marit Tjessem Höibyt. Amíg a norvég kormányfő az eljegyzésük bejelentésekor a szerelem és boldogság jelképének nevezte a nászt, sokan igencsak fanyalogtak, hogy az ara már egyedülálló anya volt, sőt korábbi kicsapongó életéről, kábítószeres időszakáról is pletykáltak. Haakon mindenesetre kitartott mellette, és Mette Maritot a nép is megszerette mire eljött az esküvőjük napja. A norvég kormány ünnepi bankettjével vette kezdetét a házassági ünnepségsorozat, amin 300 meghívott vett részt. Az esküvőt az oslói katedrálisban tartották, Mette Marit egyszerű, hófehér ruhát vett fel, haját bájosan oldalra fésülte, fején pedig egy régi családi tiara csillogott. Kisfia, Marius vitte a gyűrűket. Nyitott hintón több százezer ember üdvrivalgása közepette mentek vissza a palotába, ahol többek között Károly herceg gratulált nekik.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

15. Frigyes dán trónörökös és Mária hercegné – 2004. május 14, Koppenhága
Ausztrál virágból készült a csokor

A sydneyi olimpia alatt egy bárban ismerte meg Mary Donaldson azt a kedves és mosolygós fiút, akit csak “Fred”-ként mutatott be neki Bruno Gomez-Acebo, János Károly spanyol király unokaöccse. Csak fél órás beszélgetés után derült ki, hogy Fred Dánia trónörököse. 2003. október 8-án jelentették be az eljegyzésüket és ugyanezen a napon a dán jogszabályok szerint házassági szerződést kellett aláírniuk. 2004. május 14-én kötöttek házasságot a koppenhágai székesegyházban. Mária különlegesen szép, selyemből és csipkéből készült, tört fehér menyasszonyi ruháját Uffe Frank dán divattervező kreálta. A menyasszonyi csokrot ausztrál virágokból és eukaliptuszlevelekből kötötték. A koszorúslányok között volt Mary három unokahúga Erin, Kate és Madisson, Frigyes herceget öccse, Joachim és unokaöccse, Nikolai hercegek kísérték az oltárhoz. Mária az igen kimondásának a pillanatában egyszerre lett koronahercegnő, lutheránus vallású és dán állampolgár. A lakodalmat a Fredensborg kastélyban tartották, rákkoktélból, tengeri halból, áfonyás szarvashúsból állt a menü az esküvői torta pedig fehér csokoládéból készült.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

16. Viktória svéd trónörökös és Dániel herceg – 2010. június 19, Stockholm
A fitneszoktató és a trónörökös násza

Ez volt minden idők leggrandiózusabb, legérzelmesebb és legelőkelőbb királyi esküvője, messze felülmúlta Károly walesi herceg vagy fia, Vilmos házasságkötését is. Pedig a vőlegény Daniel Westling fitneszoktatóként dolgozott, amikor megismerkedett Viktóriával. Ezért a király és a nép ellenezte a házasságot, de a szerelem győzött, és azon a napon a tömeg nem véletlenül emelt magasba számos True Love (igaz szerelem) feliratú táblát. A koronahercegnő egyszerű és elegáns, hófehér, pánt nélküli A-vonalú ruhát viselt, melynek több méternyi uszálya volt. Azt a pompás tiarát viselte, melyet édesanyja is a saját esküvőjén napra pontosan 34 évvel korábban. A hercegnő menyasszonyi csokra hófehér virágokból, főleg orchidea és narancsvirágból állt. Daniel szmokingot viselt, az előkelő vendégek nagyestélyit, tele ékszerekkel, csodálatos tiarákkal, a férfiak pedig uniformist öltöttek magukra. A koszorús gyermekek között több jövendő uralkodó volt: a norvég Ingrid hercegnő, a holland Katalin Amália hercegnő, a belga Erzsébet hercegnő és a dán Keresztély herceg. Az egyházi szertartás után a pár a királyi család gazdagon díszített hajójáról integetett a tömegnek, majd a királyi palotában folytatódott az ünnepség.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

17. VI. Fülöp spanyol király és Letícia királyné – 2004. május 22, Madrid
A titkos kapcsolat

A korábban tudósítóként is dolgozó Letizia Ortiznak már volt előbb egy házassága egyetemi irodalomtanárával – igaz, hogy csak polgári, így hozzámehetett a katolikus uralkodóhoz. Korábban Letícia és Fülöp egy évig titokban jártak, végül 2003 novemberében jelentették be hivatalosan is a kapcsolatukat és az eljegyzésüket. A jövendő királyné a spanyol királyi palotában élt azután, ahol Zsófia királyné segítségével készült fel jövendő szerepének betöltésére mint Asztúria hercegének neje. A pár 2004. május 22-én kelt egybe Madridban a La Almudena katedrálisban, miközben odakünn szakadt az eső. Letícia Pertegaz spanyol divattervező ruháját viselte. A diadémot Zsófia királynétól kapta meg személyes használatra, élete végéig. Ez volt az az esküvő, amely katonai védelmet is kapott: a madridi kormány kérte a NATO-t, hogy a szervezet segítse a spanyol légtér biztosítását az esküvő idején, s a szövetség ebbe beleegyezett. Két gyermekük született.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

18. Károly herceg és Kamilla hercegné – 2005. április 9, Windsor
A visszafogott második

Károly brit trónörökös és ifjúkori kedvese, Kamilla Parker Bowles meglehetősen szerény, de nagyon méltóságteljes körülmények közepette esküdtek, az eseményt II. János Pál pápa temetése miatt a tervezettnél egy nappal később tartották a windsori városháza Ascot Room nevű emeleti házasságkötő termében, a nyilvánosság és a tévékamerák kizárásával, harminc vendég jelenlétében. Károly tanúja Vilmos herceg, Kamilláé pedig saját fia, Tom Parker Bowles volt. A királynő és Fülöp herceg biztonsági okokból itt volt jelen, csak az ezt követő egyházi szertartáson. Kamilla esküvői ruháit Antonia Robinson és Anna Valentine divattervezők készítették. A polgári esküvőn Kamilla elegáns krémszínű kosztümöt, fátyol helyett pedig Philip Treacy divatos kalapkreációját viselte. Az egyházi esküvőn a hercegné hosszú szürkéskék selyemruhában, fején nem mindennapi megoldású, tollakkal díszített Treacy kalapban, kezében színes virágcsokorral mondta ki a boldogító igent. Lakodalmukat a Windsori kastélyban tartották, majd Skóciába utaztak nászútra.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

19. Lady Davina Windsor és Gary Lewis – 2004. július 31, London
Birkapásztorból lett a királyi család tagja

Ez az esküvő a bizonyítéka annak, hogy a brit királyi család igen nyitott família. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a dinasztiába egy maori leszármazottja házasodjon be, ráadásul akinek még van is egy korábbi házasságából származó fia. Gary Lewis ugyanis az új-zélandi maorik leszármazottja, egykor birkapásztor volt. 2000-ben egy bali vakáció alatt találkozott Lady Davina Windsorral, II. Erzsébet királynő unokatestvére, Richard gloucesteri herceg legidősebb lányával. Négy évvel megismerkedésük után, az uralkodócsalád jelenlétében, Lady Davina otthonában, a Kensington-palota kápolnájában keltek egybe.

Fotó: unofficialroyalty.com
Fotó: unofficialroyalty.com

20. Vilmos herceg és Katalin hercegné – 2011. április 29, London
Tényleg mindent tudsz erről a nászról?

A királyi család tagjai és barátai mellett az Egyesült Királyságba delegált diplomaták, illetve az európai uralkodóházak képviselői voltak jelen, összesen 1900-an Vilmos és Katalin esküvőjén, mely munkaszüneti nap volt. A herceg az ír gárda tiszteletbeli ezredesének vörös egyenruháját viselte. Katalin esküvő ruháját a brit divattervező, Sarah Burton készítette, míg a fején lévő, gyémántokkal kirakott tiarát II. Erzsébet királynőtől kapta kölcsön. Vilmos tanúja öccse, Harry volt, Kataliné húga, Pippa Middleton. A visszafogott, ugyanakkor nagyon előkelő ceremónia után a pár nyitott hintóban hajtott végig Londonon, majd a Buckingham-palota erkélyéről köszöntötték a tömeget. Ezután a királynő villásreggelijén vettek részt, majd az igazi buli este következett, melyet maga Károly rendezett, és többek között ABBA dalok szóltak.

Birkapásztorból lett előkelőség - Minden idők 20 legszebb királyi esküvője - 2. rész

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top