nlc.hu
Sztárok
Dől a pénz Németh Kristófhoz

Dől a pénz Németh Kristófhoz

Megtérült Németh Kristófnak a Játékszínbe fektetett több tízmillió forintja – írja a Blikk.

A Blikk úgy tudja több százmillió forint volt a Németh Kristóf vezette Játékszín tavalyi jegybevétele. “3,1 millióért vettük a céget, ehhez jött még nagyságrendileg 15 milliós adósságállomány, de még nem voltak jogaink, munkatársak, színészek, darabok, ez is több tízmillió plusz. Az első esztendő csonka volt, de 2013-as év második felében már elindultunk felfelé… 105 millió volt tavaly a jegybevételünk, ennek a nyolcvan százalékáig szerezhetünk olyan partnereket, akik nekünk adják a TAO-t. Ezt rengeteg lobbival sikerült teljesen feltölteni, így ebből is összejött 84,2 millió… Azt mondhatom, hogy egy év alatt megtérült a befektetés. Kezd megvalósulni a gyerekkori álmom, egy ékszerdoboz, ahol szívesen játszanak a színészek, s a közönség is otthon érzi magát” – mondta Németh Kristóf, aki hamarosan belefog a színház nézőterének felújításába.

Dől a pénzt Németh Kristófhoz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top