Sztárok

Inkább a magányt választja Oszter Alexandra

Gyermeke születése óta sem talált társat maga mellé Oszter Alexandra.

Oszter Alexandra hosszú ideje egyedül él. 2010-ben egy külföldi fotóshoz ment feleségül, akitől kisfia is született, de két évvel később házassága tönkrement és el is vált – írja a Bors. “Tisztában vagyok vele, hogy sem a helyzetem, sem az, ahová születtem, nem teszi lehetővé, hogy csak úgy hipp-hopp szert tegyek egy komoly kapcsolatra. Egy nő csak akkor boldog, ha megvan a hozzá való párja. Nem panaszkodom, mert lehetne – és köszönöm, a közösségi oldalakon rengeteg felkérést kapok –, de ez nem ilyen egyszerű. Az ember akkor boldog, hogy »A párja« van mellette, nem akárki, mert annak semmi értelme” – mondta Oszter Alexandra, aki azt is elárulta, hogy kisfiával egy kétszobás lakásban él. “Sokan azt hiszik, hogy azért, mert oda születtem, ahova, nekem semmit nem kell tennem. Van egy kis kétszobás lakásom, ott nevelem a gyermekemet, és a fizetésemből élünk. Nincs semmiféle szponzorálás, de nyilván nem hagyná az apám, hogy éhen vesszünk. Nekem is mindenért meg kell dolgoznom” – mondta Oszter Alexandra.

A magányt választotta Oszter Alexandra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top