Sztárok

Életveszélyes állapotban Noszály Sándor

Az egykori Nagy Ő verekedésbe keveredett, jelenleg egy budapesti kórházban fekszik.

Csütörtök este eddig tisztázatlan körülmények között egy budapesti szórakozóhelyen megsérült Noszály Sándor – értesült a Bors. Az egykori Nagy Ő verekedésbe keveredett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy jelenleg életveszélyes állapotban egy belvárosi kórházban fekszik.

A most 42 éves Noszály Sándor – aki évek óta Los Angelesben él, de a kislánya miatt gyakran Magyarországra látogat – teniszezőként futott be karriert. A nyolcvanas-kilencvenes évek kiemelkedő magyar teniszezője volt, ötször nyerte el az év magyar teniszezője címet. Legeredményesebb időszakában, 1995-ben a világranglista 95. helyezettje volt. 2003-ban a TV2 Nagy Ő című műsorában szerepelt.

UPDATE: Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata arról tájékoztatta péntek délután az MTI-t, hogy az ügyben a BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

Életveszélyes állapotban Noszály Sándor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top