A magánéletéről hallgatott. Az X-Faktor első női győztese továbbra sem kíván a magánéletével “haknizni”, így aztán arra a kérdésre sem tudtuk meg a választ, miszerint foglalt-e a szíve jelenleg. “Akaratomon kívül több olyan információ került napvilágra rólam, amit nem feltétlenül szántam a nyilvánosságnak. Nem szeretném, ha az emberek a magánéletem történéseire figyelnének a zeném helyett, így erre a kérdésre nem szeretnék válaszolni. A koromból adódóan természetesen én is vágyom családra, tervezem, és nem a tízéves tervemben van benne” – nyilatkozta a Borsnak Danics Dóra, akiről a 2013-as X-Faktor döntőjét követően kiderült, hogy egy párt alkot az X-Faktor stábjának egyik tagjával, Verebély Marcival, akivel aztán szakítottak.