Sztárok

Verekedéssel vádolják a Jóban Rosszban egykori sztárját, Váradi Vivient

Súlyos váddal illeték Váradi Vivient, a rendőrség is nyomozni kezdett az ügyben – írja a Blikk.

Egy lány azt állítja, hogy a Jóban Rosszban egykori szereplője, Váradi Vivien rátámadt – írja a Blikk. “Agresszíven nekem rontott, minden erejével a hajamat tépte, miközben rúgott és karmolt… Háromszor is nekem esett egymás után, azt hittem, sosem lesz vége… A rendőröket végül sikerült kihívnunk, de addigra elmenekültek. A nevét szerencsére megtudtuk, ráadásul fel is ismertük, hiszen a Jóban Rosszban sorozatban láttuk korábban” – mondta az állítólag bántalmazott nő, aki csak a hangzavar miatt szeretett volna reklamálni a Jóban Rosszban egykori szereplőjénél. Váradi Vivient a lapnak nem sikerült elérni, helyette a barátja nyilatkozott. “Teljes képtelenség ez az eset, a mi lakásunkban nem volt semmilyen buli, ugyanis aznap és este is a Balatonnál voltunk, amit fotóval is tudok bizonyítani” – mondta Váradi Vivien párja, Máté. A lap úgy tudja, a rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Verekedéssel vádolják a Jóban Rosszban egykori sztárját, Váradi Vivient

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top