Sztárok

Mi lett a rút kiskacsából – ma 42 éves Cameron Diaz

Cameron Diaz az elmúlt 15 évét sokkal többre tartja, mint a húszas éveit. Amióta megtanulta szeretni önmagát, a szerelmi élete is kezd jól alakulni. Ha hinni lehet a pletykáknak, hamarosan oltár elé vezeti a párja. Íme 9 érdekesség a ma 42 éves Diazról.

1. Kilógott a sorból

Nem volt népszerű a lányok körében, ami azt illeti, a fiúkkal is inkább verekedett, mert állítása szerint szerettek vele kötekedni. “Túl vékony voltam, hosszú végtagokkal, és csúnya volt a bőröm. Emiatt csúfoltak, szóval utáltam magam és a testem. Nem is nyitottam senki felé” – mesélte egy interjúban Diaz, akinek 16 éves korában lett először barátinak mondható viszonya, mégpedig azzal a 15 éves lánnyal, akivel öt éven keresztül járták a világot a modellügynökség megbízásából. “Sosem megyek érettségi találkozókra, mert nem érzem, hogy mesélnem kellene a mindennapjaimról. Elvégre, pontosan tudják, hogyan telik. Akik számítanak, azok az életem részei.”

Cameron Diaz

2. Másfél évig alázta

A-Rodról, vagy becsületes nevén Alex Rodriguezről nálunk leginkább az ismert barátnői és nem a sportteljesítménye miatt hallottunk. 2010 nyarától másfél éven át Cameron Diaz élt vele, a színésznő Miamiba költözött a kedvéért, és a férfi gyerekeivel is jó kapcsolatot ápolt. Diazt hideg zuhanyként érte, hogy a baseballjátékos másfél év után kidobta. Később egy könyvből kiderül, hogy sokan csak szánakoztak a színésznőn, mivel A-Rod mellette is rendszeresen élvezte az örömlányok társaságát, előfordult például, hogy mielőtt Diazt romantikus vacsorára vitte, három nőt bérelt magának.

Cameron Diaz

3. Könyvet írt a testéről

Na nem öncélúan, hanem azzal a szándékkal, hogy segítsen másoknak. A “The Body Book” sokat elárul a színésznőről, és már a könyv bevezetője is lelkesítő, de még inkább hihető. “Az öregségtől nem félek, hanem felkészülök rá. Gyerekként utáltam a testem, és az első 26 évben csak kihasználtam. Most fitteb, egészségesebb és energikusabb vagyok, mert 15 éve edzek, odafigyelek magamra. A vasárnapokat például azzal töltöm, hogy az egész heti ételemet előkészítem, ez adja meg az egész heti alapot. A bőröm és a testem is meghálálja.”

Cameron Diaz

4. Cameron angyalai

14 éve mutatták be a Charlie angyalai film első részét, ami Diaz számára az egyik legfontosabb forgatás volt. Két barátnőre is szert tett: Drew Barrymore és Lucy Liu azóta is kiállnak mellette jóban-rosszban. “Az edzések kemények voltak, és ez összekovácsolt bennünket” – mesélte Diaz. Barrymore pedig azt is elmondta, hogy 14 éves volt, amikor Diazzal megismerkedett, és azért akart vele dolgozni, mert a legkedvesebb embernek tartja. “Nehéz volt az iskolában, egy kávézóban dolgoztam, amikor Cameron modellkedni kezdett, és oda járt munka után. Ő 16 volt, és a legbarátságosabb ember, akit ismerek, ez nem jellemző az ilyen külsejű emberekre. Aztán másfelé vitt bennünket az élet, de aztán a Charlie angyalai előtt felhívtam, hogy csatlakozzon a stábhoz, mert jó buli lenne. Igent mondott, a többi pedig történelem.”

Cameron Diaz

5. Szerető vagy barát?

Öt évvel ezelőtt dolgozott együtt Cameron Diaz és Tom Cruise. Már a forgatáson meglepett sokakat, hogy milyen baráti viszony alakult ki a két színész között. Cruise válása után pedig azt rebesgették, hogy együtt vannak Diazzal. Ezt mindkét sztár tagadta, de mivel többször is ellentmondtak saját maguknak, sokan máig szeretőknek hiszik őket.

Cameron Diaz

6. Ebből esküvő lehet

Jó időnek el kell eltelnie, mire Cameron Diaz felvállal egy kapcsolatot, de mostani partnere, Benji Madden nem akart várni. Augusztus elején a People magazinnak adott interjúban elmondta: “Cameron a múzsám, a szerelem megihlet. Ez minden emberrel így van, bármi is legyen a munkája. A szerelem motivál, előrevisz.” Sokan már a zenész és a színésznő esküvőjéről beszélnek. És ki tudja? A 35 éves Madden mindenesetre nem fél elkötelezni magát, ellentétben Diaz korábbi partnereivel.

Cameron Diaz

7. Összeszokott páros

Diaz minden munkájánál fontosnak tartja, hogy megismerje azokat, akikkel dolgozik. Mindezt a többiek is nagyra értékelik, például Jason Segel, akivel a Rossz tanár után az idei nyár legjobban várt vígjátékában, a Szexvideóban is együtt játszottak. “Őszinteség, ezt tartjuk mind a ketten a legfontosabbnak. Főleg a szerelmes jeleneteknél számít, hogy megbeszéljük, ki mitől érzi magát kellemetlenül, mert akkor valóban szerelmesnek tűnünk és nem két kamasznak, akik házi pornót készítenek.”

Cameron Diaz

8. Szexszimbólum – ugyan már!

Rögvest azután, hogy a Maszk című filmben feltűnt, Cameron Diaz bekerült a “szexszimbólum” kategóriába, amivel soha nem akart élni. “Aki felcímkézi, az korlátozza magát. Ha nőként a szexszimbólum felirat villog rajtad, akkor egy idő után ennek látod magad, mert a többiek így bánnak veled. Aztán eljön az idő, amikor már nem vagy szexszimbólum, de nem fejlődtél, nem léptél túl a korlátaidon, és akkor megrekedsz. Ez a legtöbb nő baja, hogy kitalálja, milyen is, és csak annak megfelelően viselkedik.”

Cameron Diaz

9. Már nem a régi

Sokat változott az elmúlt években Diaz. “Az első 26 évemben rongáltam magam, sült krumpli, chips, cigaretta. Most már tudatosabb vagyok” – nyilatkozta egy amerikai magazinnak.

Cameron Diaz

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése