Sztárok

Szakított kedvesével Puskás Peti

Újra szingli Puskás Peti: az énekes és kedvese, Kinga négy év se veled, se nélküled kapcsolat után úgy döntöttek, hogy szabadjára engedik egymást.

Sokat sejtető fotók jelentek meg a múlt heti BEST magazinban: Puskás Petit a 2014-es Sziget fesztiválon lencsevégre kapta a lap szemfüles fotósa, az ominózus képeken a színész-énekes egy barna hajú lányt csókol. A fotók nagy megdöbbenést keltettek, mégpedig azért, mert mindenki úgy tudta – legalábbis ez idáig –, hogy Peti szíve már évek óta foglalt. A Megasztár felfedezettje 2010-ben a legnagyobb közösségi oldalon keresztül ismerte meg az akkor tizenhat éves Kingát, akivel jó ideig titkolták kapcsolatukat, majd egyszer csak beismerték, hogy egy párt alkotnak.

A pár kapcsolata nem volt hullámvölgyektől mentes, erről maga az énekes beszélt egy korábban adott interjújában. Az utóbbi hónapokban nagy volt a csend, mint kiderült: nem véletlenül. Információink szerint Peti és Kinga kilenc hónappal ezelőtt arra a döntésre jutottak, hogy pontot tesznek a kapcsolatuk végére.

Szakított kedvesével Puskás Peti

Az énekes egyik barátja lapunknak elárulta, hogy a fiatalok, ha a magánéletben nem is, de a munkában továbbra is képesek együttműködni. Az értesüléseinkkel kapcsolatban természetesen megkerestük magát az érintettet, Puskás Petit is, aki, bár szűkszavúan, de tiszta vizet öntött a pohárba. “A hír igaz, néhány hónappal ezelőtt valóban szakítottunk Kingával. Közösen döntöttünk úgy, hogy külön utakon folytatjuk tovább – de csak a magánéletben, a BigO Creative Studióban továbbra is együtt dolgozunk, jó csapatot alkotunk, jóban vagyunk” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Peti, aki a szétválás okairól nem kívánt mesélni. “Ahogy eddig, úgy ezután sem szeretnék a magánéletemmel »haknizni«, azt gondolom, hogy egy előadót a teljesítménye alapján kell megítélni. Az én mércém az, hogy milyenek azok a színdarabok, projektek és dalok, amelyekben közreműködöm” – zárta szavait a Ki Mit Tube zsűritagja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top