Firenze romantikus hely, és a hangulata magával ragadta George Clooneyt is. Amikor a Celebrity Fight Night rendezvényen a színpadra lépett átvenni a díját, élete legmeglepőbb beszédét mondta. “El szeretném mondani a leendő feleségemnek, hogy nagyon szeretlek, és alig várom, hogy a férjed legyek.”
Az E!News megkérdezett pár jelenlévőt, akik szerint a menyasszony, Amal Alamuddin annyira meghatódott, és úgy magával ragadták az érzelmek, hogy a környezetét is megindította. “Olyan volt, mintha rajtuk kívül senki sem létezne, elmerültek egymás tekintetében.” A firenzei jótékonysági rendezvényen Clooney egész este ölelte a menyasszonyát. “Voltam már többször ilyen rendezvényen, de George soha nem volt még ilyen nyíltan elragadtatva. Amal hátát és vállát simogatta, a hajába túrt, sokszor megpuszilta vagy megölelte” – árulta el egy másik jelenlévő.
Az 53 éves színész és párja a Us Weekly magazin értesülései szerint ma, szeptember 12-én mondják ki a boldogító igent egy polgári szertartás keretében, Londonban, ahová csak a szülők hivatalosak. A látványosnak ígérkező menyegzőt pedig 27-én tartják, legalábbis ezt mondják a bennfentesek.