A VIASAT3 A címlaplány című műsorának szereplője néhány nappal ezelőtt a Facebook-oldalán tette közzé azokat a sértő üzeneteket, amelyeket állítólag Gáspár Laci írt neki. Az énekes akkor tagadta, hogy bármi köze lenne a történtekhez, állítása szerint átverés áldozata lett, valaki visszaélt a nevével. Amina Malakona azonban máshogy emlékszik a történtekre – derül ki a Bors cikkéből.
“Két hónapja daganatot távolítottak el az egyik lábamból, szerda volt az első nap, hogy lábra tudtam állni, ráadásul megjöttek a leleteim, és minden negatív lett. A vőlegényemmel elmentünk, hogy egy romantikus vacsorán ünnepeljük meg a jó hírt. Ott találkoztam Gáspár Lacival, aki odajött hozzám a mosdónál, és próbált szóba elegyedni velem. Nemigen zavarta, hogy nem vagyok kíváncsi rá, és az is tökéletesen hidegen hagyta, hogy a vőlegényemmel töltöm az estét” – nyilatkozta a lapnak Amina, aki azt állítja: már ott minősíthetetlen hangnemben kezdett beszélni róla az énekes, majd másnap reggel észrevett két üzenetet a Facebook-oldalán. A modell azt is elmondta, hogy – a Blikk cikke után – újabb levelet kapott a közösségi oldalán. “Egy közös ismerősünkön keresztül elküldte a számát, hogy hívjam fel, beszéljük meg, de szedjem le az oldalamról a leveleket. Majd ugyanarról a lapról, amelyről a modortalan levelek érkeztek, jött egy bocsánatkérő üzenet is.”
A lap megkereste a Celeb vagyok, ments ki innen! szereplőjét is, aki az RTL Klub sajtóosztályán keresztül üzent: “A nevemmel való visszaélés és az alaptalan vádak miatt jogi útra fogom terelni a dolgot.”