Sztárok

Sting: “A gyerekeimre nem hagyok semmit. Magam költöm el a pénzt”

A 63. születésnapját ünnepli, és izgalmas időszaknak tartja az öregedést. Most érzi, hogy számot kell vetnie azzal, mit hagy hátra maga után. Egy biztos, a vagyonát nem, azt még életében el akarja költeni.

Pontosan emlékszik az énekes arra a pillanatra, amikor elhatározta: mindent megtesz azért, hogy elkerüljön az észak-angliai Wallsendből. Mostanában viszont lélekben szinte állandóan ott jár, ami Sting szerint a korának köszönhető. “A hatvanas éveinkben hogyan szembesülünk azzal, hogy nem élünk örökké? Életművet csinálunk. Történeteket mesélünk. Határozottan nem vagyok felkészülve a halálra, de hogy félek-e tőle? Csak a hirtelen haláltól, hosszan akarok búcsúzni, teljesen ép tudattal. Hogy át tudjam adni a sztorimat” – nyilatkozta egy interjúban.

Zenészként nem volt kérdés Sting számára, hogy nem könyvet ír, hanem dalokat, és azt is tudta, ezúttal nem egy albumot akar kiadni. A néhány hete Chicagóban bemutatott musical éppen olyan, amilyennek Sting aprólékosan megtervezte.

Sting a
Sting a “The Last Ship” című musicalben

Felszakította a múlt sebeit

A The Last Ship (Az utolsó hajó) négy éven át készült, és éppen azon a helyen játszódik, ahol Sting felnőtt. Nincs szó benne wikipédiaszerű adattárról: hogy hány lemeze lett listavezető, hogyan lett sikeres a Police, ez most mellékes volt, ahogy a 16 Grammy-díjról sem esik szó benne, és a rocktörténet legtartósabb házassága sem téma. Ez ugyanis már olyan sokszor mesélt történet, hogy a rajongóknak a könyökén jön ki. “Ez inkább ironikus mű. Az irónia, hogy visszamentem Wallsendbe, oda, ahonnan minden erőmmel igyekeztem elmenekülni. De vissza kell mennem oda, ahonnan indultam, mert most meg kell ünnepelnem a várost és mindazt, amitől, bár fájdalmas volt, de el kellett szakadnom, hogy boldog legyek.”

Szegény családban nőtt fel, de nem ezért menekült a zenész. Mindig is úgy érezte, hogy nem tartozik abba a világba, és a családja működésképtelen, mivel a szülei boldogtalanok voltak. Végül anyja hűtlensége miatt teljesen széthullott az egész. Apja szeretetére, megértésére és elismerésére még évekkel később is hiába ácsingózott.

Az anyakirálynő inspirálta

Sting emlékszik arra a pillanatra, amely megváltoztatta az életét. Ötven évvel ezelőtt, amikor Gordon Sumnernek hívták, egy vasárnap éppen az ajtóban állt, amikor a házuk előtt elhajtott egy fényes Rolls-Royce, benne II. Erzsébet brit királynő édesanyja, aki éppen a szegény környék végében álló hajógyárhoz ment hajóavatásra. “Az anyakirálynő integetett, és egyenesen rám nézett közben, én meg akkor eldöntöttem, hogy gazdag, híres és sikeres leszek, és Rolls-Royce-szal fognak fuvarozni, mint őt.”

Police (1978)
Police (1978)

Az apja nem hitt benne

Álmai elérésében a családja egyáltalán nem támogatta, és bár Sting nem tudott elmerülni a tanulásban, sok munkát kipróbált, mielőtt végül zenészként próbált szerencsét. Volt kalauz, építőmunkás, és adóhivatalban is dolgozott, aztán végül tanítói képesítést szerzett. Egy bányászfaluban tanított is, és az ottani élményeiből dalokat írt. A zenét azonban az apja nem tekintette hivatásnak, ezért Sting eleinte night klubokba surrant be, és egy sörért szórakoztatta a közönséget. “Egy apának van elképzelése arról, mit tegyen vagy ne tegyen a fia. Az ambícióimat az apám semmire sem tartotta, amit nem csodálok: egy a millióhoz volt az esélye annak, hogy ez valóra válnak. Később büszke volt a sikereimre, de sosem értett meg.”

Sting és legnagyobb fia Joe Sumner
Sting és legnagyobb fia, Joe Sumner

Szüleinek emléket írt

Bár a szüleivel nem volt felhőtlen a viszonya, a saját gyerekei miatt is fontosnak érezte, hogy emléket állítson a múltnak, így békélve meg minden fájdalmával. A 2005-ben megjelent önéletrajzi könyv, a Broken Music és a mostani musical is ezzel a szándékkal íródott. “A könnyeimet és a koromat sosem rejtettem el. Büszke apa és nagyapa vagyok. A legidősebb fiam Joseph 37, a legfiatalabb Giacomo 18 éves. Ők is megértik, hogy 60-as éveimben már nevetséges lenne az első barátnőről dalokat írni.”

Sting beismeri, nem könnyű a gyerekeinek, és hálás, amiért ilyen jó a kapcsolatuk, és mindent megoszthatnak egymással. “Tudom, hogy a vagyon és a siker teherként nehezedik rájuk, ezzel nehezen birkóztak meg. Éppen ezért is fontos, hogy mindegyiküknek saját álmai legyenek, amelyeket követnek. Mondtam nekik, hogy nem hagyok rájuk sokat, mert a pénzem nagyját én akarom elkölteni. Sok pénzem van, sok folyik be, de el is költöm majdnem az összeset.” (Sting jelenlegi becsült vagyona 180 millió font – a szerk.)

A gyerekeire nem akar alapítványokon keresztül befektetéseket hagyni, mert ezzel gúzsba kötné őket. “Mindegyik gyerekemnek dolgoznia kell, és ezt tudják is, ezért ritkán kérnek tőlem bármit, amiért hálás vagyok, nagyra értékelem. Persze, ha bajban lennének, bármit megtennék, de erre nem volt még példa.”

Trudie Styler, Giacomo Sumner, Sting, Joseph, Fuschia és Mickey Sumner
Trudie Styler, Giacomo Sumner, Sting, Joseph, Fuschia és Mickey Sumner

Vagyonát a neje kezeli

Bár a gyerekei nem igénylik a kényeztetést, és Sting sem szereti már a nagyzolást, a rendszeres kiadások azért igen magasak. Jelenleg 100 embernek ad munkát a zenész, és különböző alapítványokat is támogat. “Hogy ki kezeli a pénzügyeket? Hát Trudie! A feleségem nélkül semmire sem mennék. Egy elképesztően különleges nőt vettem el, aki mindennap meglep az intelligenciájával, a tehetségével és az elhivatottságával. Mindenek felett pedig azért szeretem, mert amint belép egy szobába, mintha a nap sütne ki. A nevetése és mosoly, a humorérzéke… de még órákig sorolhatnám, mit szeretek benne.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése