nlc.hu
Sztárok
Egy nő, aki vállalta önmagát: Frida Kahlo

Egy nő, aki vállalta önmagát: Frida Kahlo

Egyeseket elvarázsolt, másokat megbotránkoztatott. Egyvalamiben mégis mindenki egyetértett vele kapcsolatban: Frida Kahlo mert más lenni. Alkotásaiban megjelenik az egész élete, szenvedélyes lelkivilága, egyedi hozzáállása a világhoz, szerelemhez, férfi és nő kapcsolatához.

Tragédiákból születtek a csodák

Az édesapja révén magyar származású mexikói festőnő külsőségeiben is azt mutatta, hogy nem törődik a konvenciókkal, ezért összenőtt szemöldökkel, kissé bajuszosan járt-kelt a világban, de tüzes temperamentuma, merész humora és nyíltsága lenyűgözte mind a férfiakat, mind a nőket.

Hosszú és fájdalmas út vezetett azonban idáig. 1913-ban, hatévesen gyermekbénuláson esett át, ennek következtében az egyik lába deformálódott. Hogy ezt leplezze, gyakran bújt férfiruhába, amelyben meglepően jól érezte magát. 18 évesen közlekedési baleset érte, súlyos gerincsérülést szenvedett, és iszonyú kínokat élt át. Két évig ágyhoz kötve élt, de talán soha nem fogott volna ecsetet a kezébe, ha nem muszáj. A gyötrő fájdalmai enyhítésére és lelki vívódásainak feloldására kezdett el ugyanis festeni. Betegsége soha nem akadályozta meg abban, amit véghez akart vinni. Politikai rendezvényeken lépett fel, kiállításokra járt, tanított. Volt, hogy saját kiállításának megnyitójára hordágyon érkezett, sőt fekve vett részt még egy tüntetésen is.

Egy nő, aki felvállalta önmagát: Frida Kahlo

Mivel elsősorban saját magának festett, szinte minden műve önéletrajzi ihletésű. Elég csak végignézni az alkotásait, és kiolvasható belőlük életének minden eseménye. Önarcképeinek sokaságát azzal magyarázta, hogy rengeteget volt magányos, egyetlen társasága önmaga volt. Érdekes azonban, hogy temperamentuma egyáltalán nem tükröződik ezeken a portrékon, arca szinte maszkszerű, teljesen érzelemmentes. Ami elárulja róla az éppen aktuális lelkiállapotát, az minden esetben a háttér. Ő volt az első nő, aki leplezetlenül ábrázolta a női testet, olyan élményeket, amelyeket csak nők tapasztalhatnak meg. Harcos feminista volt, és arra bátorította a hölgyeket, hogy minden körülmények között vállalják önmagukat, és érvényesítsék akaratukat, véleményüket.

Diego, a “lelki baleset”

Frida Kahlo rendkívül egyszerűen fogalmazta meg élete lényegét: “Két súlyos balesetet szenvedtem életemben. Az egyik a busz, amely összetörte a testem, a másik Diego.” Különös házasság volt az övék, amolyan se veled, se nélküled kapcsolat. Diego Rivera szintén festőművész volt, és 21 évvel volt idősebb Fridánál. A férfi nemhogy jóképűnek, de még sármosnak sem volt nevezhető. Ennek ellenére a házasság fogalmát különösen értelmezte, és rendszeresen voltak szeretői, akiket nem is titkolt. Felesége ezt elnézte neki, ám amikor Frida húgával kezdett viszonyt, a festőnő úgy gondolta, hogy ettől kezdve ő is a nyitott házasság útjára. Férjére rá is vert egy kört ebben, hiszen ő nemcsak férfiakkal, hanem nőkkel is tartott fenn kapcsolatot. A női szexualitás a festményein is központi szerepet kapott, hiszen nyíltan vállalta biszexualitását.

Frida és Diego
Frida és Diego

Mégis, leginkább egy magyar származású férfi, Muray Miklós fotóművész érintette meg, aki annyira beleszeretett Fridába, hogy feleségül akarta venni. Frida azonban soha nem gondolt arra, hogy végleg elhagyja férjét, sőt igyekezett őt féltékennyé tenni, nem sok sikerrel. Bár egy alkalommal Diego kezdeményezésére elváltak, és egy évet külön töltöttek, végül újra összeházasodtak. Frida ugyanis a hányattatott sorsú feleség szerepe ellenére is élete végéig szerette férjét, szinte rajta élte ki anyai gondoskodását, ha már gyermeke nem születhetett balesetéből származó sérülései miatt. Többször megpróbált ugyan kisbabát szülni, de terhességei mind vetéléssel végződtek. Mint életének minden momentumát, ezt is megörökítette vásznain, többek között “A repülő ágy” című, megdöbbentő festményen.

A repülő ágy, 1932
A repülő ágy, 1932

Rejtélyes halál

43 évesen, több gerincműtét után végleg tolószékbe kényszerült, ezt nagyon rosszul viselte, állandó depresszió gyötörte, megmutatkozott a művészetében is. Halála előtt egy évvel jobb lábát amputálni kellett, ez után képtelen volt elhagyni az ágyat. Halálának oka a mai napig tisztázatlan. Az orvosok szerint tüdőembóliát kapott, a környezete azonban azt rebesgette, hogy öngyilkos lett. Naplója utolsó soraként ugyanis azt írta: “Remélem, örömteli az elmúlás, és soha nem térek vissza.”

Egy nő, aki felvállalta önmagát: Frida Kahlo

Rövid élete 47 éve alatt egész Kahlo-mítosz alakult ki körülötte, erre sok esetben ő maga is rájátszott. Tetézte a rejtélyeket azáltal is, hogy otthonában, a “Kék Házban” a fürdőszoba mögé számos ládát falaztatott el, amelyek felbontását még örököseinek is megtiltotta. Diego a számos vihar és megcsalás után is ragaszkodott Fridához, még halálában is. Úgy rendelkezett ugyanis, hogy halála után hamvasszák el, és porait keverjék össze Frida hamvaival. Új felesége és gyermekei azonban ezt végül nem tették meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top