nlc.hu
Sztárok
Kiszáll az Éjjel-Nappal Budapest Lalija

Kiszáll az Éjjel-Nappal Budapest Lalija

Nem bírja tovább, abbahagyja az Éjjel-Nappal Budapest Lalija – írja a Bors.

Végleg kiszáll a popszakmából Csóró Lali, aki saját bevallása szerint mindent megtett annak érdekében, hogy sikeres legyen, de mégsem sikerült meghódítania a slágerlistákat, sőt a fellépései is rendre kudarcba fulladtak. “Vége a popkarrieremnek, ennyi. Alig volt fellépésem, az is mind rosszul sikerült. A menedzserek nem váltak be, csak hátráltattak az előrejutásban. Nem akartak vállalni olyanokat, amikre én simán kapható voltam. Megpróbáltam nélkülük is, hogy na, majd én egyedül megmutatom. De sajnos, ha valaki nagyon hazardíroz, annak rossz vége lesz. Hát az is lett” – fejtette ki véleményét ÉNB Lali, aki a siker érdekében mindent bevetett, ám még az is kevés volt. “A végén már nyugdíjasotthonban is vállaltam fellépést, amire hárman jöttek el. Tapsot se kaptam” – szomorkodott Lali, aki ezek után csajozással próbált enyhíteni a kudarcélményen.

Mivel az sem tartott sokáig, “most ott tartok, hogy se karrier, se csaj” – nyilatkozta a Borsnak az immáron exmulatós Csóró Lali.

Kiszáll az Éjjel-Nappal Budapest Lalija

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top