nlc.hu
Sztárok
Életfogytiglan Dopeman nagyszüleinek gyilkosaira

Életfogytiglan Dopeman nagyszüleinek gyilkosaira

Életfogytiglant kapott az a két férfi, akik egy nyolctagú rablóbanda vezéreiként többek közt Dopeman nagyszüleinek az életét is kioltották – írja a Bors

Első fokon elítélte Pesti Központi Kerületi Bíróság annak a rablóbandának a két vezérét, akik 2010 októbere és 2011 januárja között védtelen, idős embereket raboltak ki a lakásukon. A támadások során áldozataikat meg is verték, annyira, hogy öt ember halálát okozták bizonyítottan. A banda a legbrutálisabb támadást Dopeman nagyszülei ellen hajtotta végre. Nagyapja a kórházba szállítás után elhunyt, és pár nappal később a felesége is meghalt – bár a bíróság szerint ez nem volt feltétlenül összefüggésben a rablással – írja a Bors.

“Borzalmasan szörnyű érzés volt látni a gyilkosokat, érezni a negatív energiákat… Ez egy nagyon szemét banda, embernek nem tudom nevezni ezeket a patkányokat, akik megölték a rokonaimat – mondta a tárgyalás után a Borsnak a rapper, aki nem elégedett az ítélettel. – A tippadó nő szabadlábon mászkál, egy másikat meg szabadon engedtek bizonyítottság hiányában. A két főkolompos ugyan életfogytiglant kapott, de mindegyiknek ez járna. Ez egy érzelmi kérdés, ezek az emberek megölték a rokonaimat.”

Életfogytiglan Dopeman nagyszüleinek gyilkosaira

A bíróság a román származású G. Victort és K. Gy. Florint nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt életfogytiglanra ítélte, és végleges hatállyal kiutasította őket Magyarországról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top