Sztárok

Dzsungel: összeszűrte a levet Puskás Peti és Aleska Diamond

Puskás Petit és Aleska Diamondot egy rövid ideig komolyabb érzelmi szál fűzte egymáshoz.

A sztori a 2014-es Celeb vagyok, ments ki innen! második szériájának szombati adásában derült ki, viszonyukat maguk az érintettek vallották be. A két táborlakó a dzsungelkaland kezdete előtt folytatott viszonyt egymással. Na de nem ennyire egyszerű ám a történet, ugyanis Aleska Diamondnak – egészen a lelkizős beszélgetésig – fogalma sem volt arról, hogy a románc óta a színész-énekes életében felbukkant egy hölgy, aki azonnal elrabolta a szívét.

Hozzá hasonlóan Puskás Peti sem tudta, hogy Aleska ismerkedik egy másik férfival. “Rákérdezett, hogy volt-e köztünk valami, és akkor mondtam, hogy volt” – mondta Aleska. Ezt követően Peti vallott színt – Aleskát szemmel láthatóan megdöbbentette, hogy Petit már egy másik hölgyhöz fűzik komolyabb szálak. “Figyelj, én pár hete találkoztam egy lánnyal, egyszer csak megfogta a kezem, és onnantól kezdve…” Puskás gyorsan felmérte a helyzet súlyosságát, rögvest elnézést kért Aleskától – sok hölgy számára ismerősen csenghet a mondandója: “Ne haragudj, hogy nem mondtam el. Tök béna vagyok ebben.”

Dzsungel: összeszűrte a levet Puskás Peti és Aleska Diamond

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top