Sztárok

Csúnyán egymásnak estek a celebek a dzsungelben

Egyre keményebben szakad két pártra a Celeb vagyok, ments ki innen! csapata. A játék csúnya személyeskedésbe és kőkemény sértésekbe csapott át.

A Celeb vagyok, ments ki innen! második szériája elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor a táborlakók két csapatra szakadnak, hogy külön-külön alakuljanak kis, zárt közösséggé. A mostani társaságnak ez minden eddiginél jobban sikerült. Ennek nyilván az a legfőbb oka, hogy VV Éva és Aleska Diamond már egyébkén is kezdett menthetetlenül sértetté válni, amiért minden szépségversenyt Molnár Andi nyert meg eddig. Így aztán sem annál a feladatnál nem fogták vissza magukat, ahol egymásról kellett véleményt mondaniuk, sem pedig az ünneplésnél, amikor győzelmük után a fenséges vacsorát az ellenfél csapata szolgálta fel nekik. A csicska szót utoljára talán csak Aurelio szájából hallottuk ennyiszer, mint most, a vacsoraasztal mellől. De már délután, az odamondogatós játéknál is alaposan előkészítették a terepet. Nem is idéznénk belőle, hátha kifelejtünk véletlenül egy gyöngyszemet. Inkább mutatjuk. Íme.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top