Hogy bírtad nézni a tévében, amikor a férjed, Bárdos András gnúszemkoktélt ivott?
Ha hiszed, ha nem, nekem nem az volt a legnehezebb pillanat, hiszen az már a vége felé történt, ráállt az agyam, hogy amit látok, az előző napi esemény. Sőt előző nap este, tehát “a nagy zabálás” után láttam őt, és azt is, hogy viszonylag jól van. Hanem amikor a mélybe vetette magát az első adásban, háttal, egyetlen szál kötélen, miközben tudtam, hogy ezt a feladatot szerette volna leginkább elkerülni, azt nem bírtam nézni. Ráadásul a gyerekekkel néztük, Annát egyfolytában nyugtatgatni kellett, hogy ez korábban történt, Apapu már túl van rajta, és nyilván tudnánk, ha baja esett volna.
A gyerekeknek engedted nézni?
Szerettem volna elkerülni, hogy nézzék, de az első hét egybeesett az iskolai őszi szünettel, nem tudtam bedobni a “korán kell kelni”-érvet, ráadásul az edzéseiken a társaik mind nézték, azt mondták a szüleiknek, hogy Anna és Ádám apukája miatt engedjék meg nekik. Amikor elém álltak, hogy ha mindenki nézheti az ő apukájukat, akkor pont ők miért nem, kifogytam az érvekből, és megengedtem, hogy a szünidőben nézzék. Később, iskolaidőben reggel elmeséltem, mi történt, és visszanézték az előző esti adást, nehogy lemaradjanak az apukájuk egyetlen mondatáról is.
A Szombat esti lázzal kezdődött el, hogy nyitottatok a szórakoztató műsorok felé. Miért?
Ez tűnhet így, de szerintem nem arról van szó, hogy eddig elzárkóztunk. Inkább csak nem volt ilyesmire mód vagy igény. Rólam mindenki azt hitte a korábbi tévés munkáim miatt, hogy egy morcos, szigorú, túl komoly csaj vagyok, a Szombat esti lázból kiderülhetett, hogy tudok másmilyen is lenni. Egyébként szerintem ha az ember a saját bőrét, személyiségét viszi a vásárra ezekben a műsorokban, még számomra is meglepő, mennyire leleplező helyzetekbe keveredik, mennyire erőteljesen látszik, milyen is valójában.
Közben az RTL2-n folyamatosan látható Az első millióm című riportműsorod. Hogy jött az ötlet?
Ez az a feladat, ami mind közül talán az eddigi legkedvesebb számomra. Ebben az országban nagyon sok rendkívüli ember él, sikeresek, tisztességesek, akiknek volt legalább egy jó ötletük az életben, amit mindenáron meg akartak valósítani. Küzdöttek érte, mert hittek benne, és sikeresek lettek. Őket mutatom be ebben a portrésorozatban, ők mesélik el, hogyan csinálták. Ebben az országban tabu, hogyan szedte össze valaki az első millióját, vagyis hogyan lett sikeres. Pedig nem mindenki titkolná. Akik ebben a műsorban szerepelnek, azért mesélik el, ők hogyan csinálták, hogy példát mutassanak azoknak, akiknek nincs elég bátorságuk, kitartásuk szembemenni a károgókkal és küzdeni az ötletük megvalósításáért. De hogy válaszoljak a kérdésedre is, a Bridge Budapest ötlete volt, azé az egyesületé, amelyet a Prezi, a Ustream és az NNG hozott létre, olyan sikeres fiatalemberek, akik érzik a felelősségüket, hogy a saját példájuk tanulságait megosszák másokkal.
A műsor nyomán a napokban jelenik meg Az első millióm című könyved. Mit talál benne az olvasó?
Mindegyik beszélgetés, amely az RTL2-n látható, rövidített, a műsoridőre szabott változat. De mindenki mondott olyasmit, rendkívül érdekes dolgokat, ami nem fért bele az adásidő szabta keretbe. A könyv nem az adásban látható interjúk leirata, hanem az eredeti beszélgetéseké. Vagyis benne van mindaz, amiről valójában beszélgettünk, ami az adásba idő hiányában nem kerülhetett be. Több történet, több “recept” arra, hogyan lehet valaki sikeres, ők 33-an hogy csinálták.
Miért tört ki szerinted a startup-láz Magyarországon?
Nem csak Magyarországra jellemző, hogy az ötlet az, ami igazán értékes és értékes. Országhatároktól függetlenül, mindenhol a világon. A Facebook, a Google, vagy mondjuk az IKEA tulajdonosai ugyanígy kezdték, ahogy Az első millióm könyv 33 szereplője. Árvai Péternek már Obama is gratulált, Fehér Gyula találmányát a dalai láma használja, Tipton szemüvege Bonónak, Tarantinónak és Dani Alvesnek is van, hogy véletlenszerűen csak néhány példát említsek. Magyarországon azokat az embereket, akiket lehet és érdemes, igenis kell inspirálni, mert a közeg inkább lehúz, gátol, lebeszél, és nem biztat, lelkesít, bátorít. Aki ezt a könyvet elolvassa, azt hiszem, másként gondolkodik majd a saját lehetőségeiről. Sosem írtam még, de engem is elsodort, az én gondolkodásomon is változtatott.
Mit tanultál a könyvben is leírt beszélgetésekből?
Rengeteget. Nyilván mindenkinek más benne tanulságos, nekem az, hogy csak rajtam múlik. Vagy hogy ha kibúvókat találsz, ha másban keresed az okokat, nem fog sikerülni. A munkát nem lehet megspórolni, nem lehet hátradőlni. Így gondolkodtam, éltem korábban is, de megerősített, hogy a véletlenben, a szerencsében nem lehet bízni. De tanulságos anyaként is, hogy szinte az összes beszélgetésből kiderült, milyen fontos az, hogy mit kap az ember a szüleitől, milyen irányba terelik, mikor hagyják dönteni, hogyan, miben állnak mellette, mögötte. Sokszor eszembe jutott, hogy vajon jól csinálom-e a gyerekeimmel. Ebben például igenis változtatott rajtam ezeknek az embereknek a története.
Kiknek szánod a könyvet?
Azoknak, akiknek vannak hosszú vagy rövid távú céljaik, azért, mert inspirál, megerősít. Azoknak, akiknek nincs céljuk, azért, mert ha ezt elolvassák, biztos vagyok benne, hogy felrázza őket. Azoknak, akik mindig a rossz oldalát keresik a dolgoknak, azért, mert szembesít azzal, mik a veszélyei a negatív gondolkodásuknak. Azoknak, akiknek van gyerekük, és fontos nekik, hogy mi lesz belőle, ha felnő, és azoknak is persze, akik egyszerűen vágynak valami pozitívra, reménykeltőre, vagy csak nagyon érdekes, nagyon is valóságos történetekre.
Van olyan történet, ami téged is meglepett?
Rengeteg. Például az, hogy valakinek eszébe jut, hogy betonból készítsen felvehető ruhát, vagy hordható retikült, mint Ivánka Kata. Vagy hogy a papa bakelitlemezeiből szemüveget készítsen, amiért megőrülnek világsztárok is, mint Zac, lenyűgöző, hogy a Prezit már 50 millióan használják a világon, vagy mondjuk az a szándék, hogy valaki meg akarja változtatni az orvos-beteg viszonyt az egész világon, erre felteszi az egész életét, és már 5 millió olvasója van.
Emlékszel még, hogyan szerezted a te első milliódat?
Siófoki lányként nagyon korán tudtam, hogy mit akarok elérni, egy macsó világban nőként, újságíróként, és annak rendeltem alá mindent. Ez akkor sem volt általános, de 14 éves koromtól dolgoztam nyaranként, 16 éves koromtól már az iskola mellett is. Volt, hogy egyszerre 4-5 tévében, rádióban, párhuzamosan két egyetemen, sokszor éjszakázva, mert minden lehetőséget ki akartam használni, amiből tanulhatok, hogy elérjem, amit szeretnék. Sokan akartak lebeszélni, féltésből vagy rosszindulatból. Talán Pécsről Budapestre költözve, a lehetőségek, léptékek nagyságrendjével találkozva láttam azt, hogy ha igazi, megbecsült tévés újságíró leszek, az azzal is jár, hogy úgy élhetek, ahogy szeretnék. Nem vágytam cifra palotára, de arra például nagyon is, hogy utazhassak. Rendkívül tudatosan, sok lemondással, de egy jó ideje úgy élek már, ahogy gyerekkoromban elképzeltem. Ehhez biztos az is kellett, hogy ne legyenek elérhetetlen vágyaim, de akkor, gyerekfejjel mindez elérhetetlennek tűnt.
