Sztárok

Hatvan felett lehet újra apuka Pataky Attila

Pataky Attila szerda este a Frizbiben vendégeskedett feleségével együtt. Az ifjú pár többek között arról is beszélt, hogy esetleg közös gyereket vállalnak a jövőben.

A friss házasok, akik októberben kötötték össze az életüket, a szerda esti Frizbiben vallották be, nem zárkóznak el attól, hogy gyerekük szülessen. Ennek kapcsán felkerestük mi is az énekest, hogy megkérdezzük, mennyire komolyak a gyerekvállalási tervek.

Patakyt éppen felesége társaságában sikerült utolérnünk, és a Nők Lapja Cafénak elárulta, egyelőre nem érzi magát késznek az apaságra, hiszen nagyon nehéz év van mögötte, édesanyját néhány hónapja veszítette el. Ezzel szemben neje, Orsi már késznek érzi magát az anyaságra. “Nincs saját gyerekem, sőt nem is voltam házas korábban, így én most egy számomra nagyon új helyzetben vagyok, és szeretnék majd a jövőben babát szülni” – mesélte a 35 éves asszony.

Újra apa lehet Pataky Attila

Az Edda frontemberére más oldalról is nehezedik némi nyomás, Acsa nevű 11 éves kisfia ugyanis nagyon vágyik egy kistestvérre. “Az esküvő előtt folyton azt kérdezgette, mikor veszem már el Orsit, most pedig azt, hogy mikor lesz már kistestvére?” – tette hozzá nevetve a 63 esztendős énekes.

Patakynak egyébként 2003-ban született gyereke mellett van egy 38 éves fia és egy 10 éves unokája is. Arra kérdésünkre pedig, hogyan élné meg azt, ha gyermeke és unokája között csak röpke tíz év korkülönbség lenne, egyszerűen ennyit válaszolt: természetesen.

Az Éhezők Viadalának sztárja nemcsak alakításával, de hangjával is elkápráztatta a legújabb rész, a Kiválasztott nézőit. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top