Az 1978-as Abigél című könyv tévéfilm változatában Kőnig tanár úrként szerepelt. “Zsurzs Éva (a film rendezője) páratlan meseszövő képessége nélkül nem sikerülhetett volna ilyen nagyszerűen a film. Alakjai nem voltak nagy hősök, csak olyan emberek, akik a nehéz időkben is teszik a dolgukat. Ebből eredt a mű máig tartó népszerűsége” – mondta egy interjúban.
Kevesen hinnék, de egészen 2005-ig kellett várnia a közönségnek az első Garas–Kállai-filmre. A Noé bárkáját Sándor Pál rendezte. “Hatvan év hosszú idő, ennyi ideje vagyok a pályán, és ennyit kellett várnunk, hogy végre egy kamera elé állhassunk a Garassal!” – mondta akkor Kállai.
2004. december 5-én, miután véget ért az előadás a Játékszínben, a két szereplő, Garas Dezső és Törőcsik Mari csak állt és boldogan fogadta a szűnni nem akaró tapsot. Majd a színésznő eltűnt néhány pillanatra a díszlet mögött, pár másodperc elteltével visszajött, a kezében egy szál vörös rózsával. Egy puszit nyomott kollégája arcára, és csak ennyit mondott: Boldog születésnapot! Aztán belépett a színházigazgató, és átadott neki egy kitüntetést, amit a Játékszín kimondottan erre az alkalomra alapított.
“Én nem vagyok mai értelemben vett celeb, akinek a hálószobájába is bekukucskálnak. Legfeljebb hagyományos értelemben vett celebritás. Azt mondjuk nem utasítom el. Már csak azért sem, mert bevallom, hogy rettenetesen hiú vagyok.”
A fotó, a Legenda a lóról című színdarab előadásán készült a Budapesti Vígszínházban.
“Nehéz kiragadni bármit abból a sok-sok dologból, amit tanultam tőle. De egyvalami mégis van, ami minden este beugrik, amikor a Játszd újra Sam!-ben lépek színpadra a Vígben. Harminc éve a darab főpróbája után udvariasan félrevont, és elmagyarázta, hogy annál a jelenetnél, amikor Humphrey Bogarttal beszélek, egy bizonyos ponton nagyon veszekedjek Humphrey-vel. Annyira komolyan vettem a tanácsát, hogy a mai napig rá gondolok, amikor ez a jelenet következik. Ez az emlék örökké el fog kísérni” – mondta Kern András Garas Dezső halála után a Hír24-nek.
Először magasépítészeti szaktechnikumba járt, majd vasesztergályosnak tanult, de mindig vonzotta a színház. Így jelenkezett a Színművészetire.
“Az embernek van egy belső iránytűje. Ha az megzavarodik, és észak helyett a délt mutatja, akkor az ember nagyon nagy bajba kerül. Hogy (…) milyen kompromisszumokra hajlandó és milyen kompromisszumokra képes, az egy más kérdés. A belső iránytű azért jó, mert az kihúzza a csávából. Ha nem, az baj. De hát (…) mindegyikünk élete tele van kompromisszumokkal. Csak az ökör következetes! Nem?”
Forrás: hir24.hu, szinhaz.hu, Blikk, zene.hu, Nők Lapja
