nlc.hu
Sztárok
VV7: Szörnyű tragédiát élt át Dóri

VV7: Szörnyű tragédiát élt át Dóri

A Való Világ 7 Dórijának nagyon fiatalon kellett szembenéznie a világ kegyetlenségével, amit máig sem tudott feldolgozni – írja a Blikk.

Dóri szeretett nagybátyja brutális bűncselekmény áldozata lett. “Rokonilag nagybácsi-unokahúg kapcsolatban voltunk, de mivel mindössze öt év volt a korkülönbség köztünk, számomra olyan volt, mintha a bátyám lenne” – mesélt a fiúról a Blikknek Dóri, akinek az életét egy másik dráma is megkeseríti. “Rossz társaságba keveredett, 16 évesen egy olyan bandában talált haverokra, akiknek a legfontosabb a bűnözés volt, és sajnos őt is belerángatták… egyszer csak felmerült a bandatagokban az ötlet, hogy a nagyszüleim legyenek az áldozatok. Azt hiszem, a nagybátyám ekkor értette meg igazán, amit tesznek, borzalmas dolog, és ki akart szállni az egészből. Figyelmeztette a szüleit, hogy a banda mit tervez, ezért meg akarták leckéztetni, és addig ütötték, amíg bele nem halt a sérüléseibe” – mondta el a lány. A családot nagyon megviselték a történtek, a drogügyek miatt börtönre ítélt Dóri a mai napig sem tudja kiheverni.

VV7: Szörnyű tragédiát élt át Dóri

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top