Sztárok

Már csak ezt az egy dolgot kéri a menyétől Pécsi Ildikó

Költözzön el a fia házából – erre kéri menyét Pécsi Ildikó a Blikk értesülései szerint. A színésznő fia, Szűcs Csaba és a felesége, Pártos Csilla februárban jelentették be, hogy elválnak, azóta nem tudtak megegyezni.

“Az azért nem háborús bűn, ha valaki azt szeretné, hogy a fiának vásárolt házban ne annak volt felesége lakjon” – nyilatkozta a Blikknek Szűcs Csaba ügyvédje, dr. Bilkei-Gorzó Dávid.

Pártos Csilla gyerektartási összegre vonatkozó igénye – ami 150 ezer forint – a mai viszonyok között akár feleségtartásnak is megfelelhetne az ügyvéd szerint, de ezt ügyfele visszautasíthatja.  Azt is elmondta, korábbi, írásban megküldött ajánlataik közül egyik sem felelt meg Pártos Csillának, pedig az a házassági bontóper gyors és egyszerű lezárását jelentette volna. “Mindentől függetlenül Pécsi Ildikó a lehető leghamarabb szeretné az ingatlanát birtokba venni, azzal tulajdonosként rendelkezni.”

Itt vannak fotók a párról, amikor még együtt voltak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top