Sztárok

VV7: A vőlegénye helyett Vikcsuhoz sietett Reni

A ValóVilág hetedik szériájának önjelölt színésznőjével a kiesését követő napon beszéltünk. Reni elárulta, egyelőre nem készült fel a civil emberekre, ezért arra volt szüksége, hogy a villából való távozás után először egy sorstársával, Vikcsuval töltsön időt.

Bár vasárnap elmaradt a párbaj, és VV Reni egy extra napot kapott arra, hogy bizonyítson a nézőknek, a színészi ambíciókat dédelgető lánynak még így sem sikerült versenyben tartania magát, holott a villában meg volt győződve róla, hogy fölényes győzelmet arat majd Dani felett. Hétfő este a fölényes győzelem nem maradt el, csak épp az “értelmiségi” Dani zsebelte be a szavazatok 73 százalékát. “Őszintén bevallom, hogy nem érzem most jól magam. Próbálom túltenni magam a történteken, de ez egyelőre nem megy” – mondta el a Nők Lapja Cafénak a második párbaj vesztese.

Az első kiesőhöz sietett

Annak ellenére, hogy sokan Reni helyzetében azonnal szerelmükhöz szaladtak volna, amikor kiszabadulnak a villából, a lánynak más igényei voltak: mindössze egy hónapnyi elzártság után, úgy érezte, képtelen feldolgozni a külvilágot. “Az egész éjszakát Vikcsuval töltöttem. Facebookos oldalakat néztünk és beszélgettünk. Most még nem tudom feldolgozni az embereket, Vikcsu volt az, aki ebben a helyzetben meg tudott érteni” – mesélt első kint töltött estéjéről a lány, aki azt is elárulta, gyors internetes kutatómunkája során nagy igazságokra is rájött. “Megdöbbentett, mikor szembesültem vele, hogy a nézők egyáltalán nem látják azt, ami bent történik. Eddig azt hittem, Zsu csak a műsorban a legrosszabb ember, de most már látom, hogy az egész világon a leggonoszabb” – fakadt ki az egykori villalakóból, aki ugyan megpróbált taktikázni, arra mégsem jött rá, hogy talán nem annak a Zsunak a jobbkezét kellett volna párbajra hívnia, aki ellen Vikcsu két hete megalázó vereséget szenvedett.

Mindenesetre azért megnyugtatott mindenkit: jövőbeli házassága miatt nem kell aggódnunk. Még mindig menyasszony vagyok, de persze tudom, sok mindent meg kell beszélnünk a vőlegényemmel, aki már azt sem szerette volna, ha bemegyek a villába” – mondta el Reni, aki a VV7-es nyúlfarknyi pályafutása alatt többször viselkedett úgy, hogy veszélybe sodorja kapcsolatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top