Sztárok

A Király, ahogy még nem láttad – ma lenne 80 éves Elvis Presley

Idén lesz 38 éve, hogy elhunyt a Király, aki a Forbes 2014-es listája alapján még mindig a második legjobban kereső elhunyt zenész. Elvis Presley nemcsak korának volt szimbolikus alakja; a mai napig milliós rajongótábor tartja életben a legendát, átvitt értelemben és szó szerint értve egyaránt: 1977-es halálakor mindössze 170, manapság viszont 250 ezer imitátor próbálja utánozni több-kevesebb sikerrel híres csípőmozdulatait. Elvis Presley-re soha nem, vagy csak ritkán látott fotóival emlékezünk nyolcvanadik születésnapján.
13 évesen Memphisben élete első biciklijén ülve.
13 évesen Memphisben, élete első biciklijén ülve.

 

Édesanyjával legendásan szoros volt köztük a kötelék.
Édesanyjával legendásan szoros kötelék fűzte össze őket. Egy interjúban Elvis egyik barátja egyszer úgy nyilatkozott, a Király életében édesanyja volt az első számú nő. Olyannyira függtek egymástól, hogy amikor Elvis karrierje kezdett beindulni, anyja szó szerint belebetegedett: örült fia sikerének, de nem bírta elviselni, hogy a hírnév elszakítja tőle, meghízott és az alkoholba menekült. 1958 augusztusában Gladys májkárosodás miatt kórházba került. A zenész ekkor töltötte katonai szolgálatát, ahonnan augusztus 12-én azonnali eltávot kapott, és különgéppel hazarepítették, hogy láthassa anyját, aki két napra rá szívinfarktust kapott és meghalt. Elvis vigasztalhatatlan volt.

 

Ez a fotó nem sokkal anyja halála után készült róla, és apjáról Vernonról, aki szintén vigasztalhatatlan volt felesége halála után. Bár mindig is szoros volt a kapocs apa és fia között, a veszteség
Ez a fotó nem sokkal anyja halála után készült róla és apjáról, Vernonról, aki szintén vigasztalhatatlan volt felesége halála után. Bár mindig is szoros volt a kapocs apa és fia között, a veszteség még inkább összekovácsolta őket.

 

A fiatal Elvis 19 évesen, karrierje kezdetén.
A fiatal Elvis 19 évesen, karrierje kezdetén.

 

1958 és 1960 között szolgált az amerikai hadseregben. Ekkor már az egész világ ismerte a nevét, igazi szexszimbólum volt. Ennek ellenére - különkérésére - hétköznapi katonaként bántak vele, amivel
1958 és 1960 között szolgált az amerikai hadseregben. Ekkor már az egész világ ismerte a nevét, igazi szexszimbólum volt. Ennek ellenére – külön kérésére – hétköznapi katonaként bántak vele, amivel kivívta társai tiszteletét. Ez az időszak több szempontból is sorsfordítónak számított az életében: először is elvesztette édesanyját, másodszor németországi kiküldetésük alatt ismerte meg későbbi feleségét, Priscilla Beaulieu-t, valamint a drogokkal is ekkor került közelebbi kapcsolatba.

 

A Király, ahogy még nem láttad - ma lenne 80 éves Elvis Presley
Katonaévei alatt gyakran szórakoztatta társait zenével.

 

Bár egymás főriválisainak tartották őket, Elvis gyakran összejárt Jerry Lee Lewisszal zenélni.
1956-ban, amikor Elvis megérkezett egy stúdiómunkára, Carl Perkins épp soron következő dalait vette fel Jerry Lee Lewisszal, aki zongorán kísérte. Johnny Cash is épp ott tartózkodott egy fotózáson. A szünetben így négyen örömzenélésbe kezdtek, a stúdió vezetője viszont nem állította le a felvételt. Ezeknek a felvételeknek csaknem a fele gospeldal, jó részük megmaradt, és Million Dollar Quartet néven adták ki.

 

A Király, ahogy még nem láttad - ma lenne 80 éves Elvis Presley
1957 és 1962 között, közvetlenül Priscilla előtt, Anita Wood szépségkirálynő-énekesnő-tévébemondó volt Elvis barátnője. Bár a fiatal nő várta őt a katonaság alatt és legfőbb támasza volt anyja halálakor, Elvist ez nem tartotta vissza, hogy ki-kikacsintson a kapcsolatból. Anita őrülten féltékeny volt például Marilyn Monroe-ra, de Priscillának is kapcsolatuk alatt kezdte csapni a szelet a fiatal sztár.

 

1956-ban Elvis ügynökei megálmodták a pr-szerelmet, ám Marilyn akkor még visszautasította a kirakatkapcsolat ajánlatát: számára
1956-ban Elvis ügynökei megálmodták a PR-szerelmet, ám Marilyn akkor még visszautasította a kirakatkapcsolat ajánlatát: bár imádta a reflektorfényt, az Elvis-őrület még számára is sok volt. A 10 évvel fiatalabb énekes azonban nem tudta elviselni, hogy hoppon maradt, úgyhogy egy titkos randevún végül csak beteljesedett az egyéjszakás románc. Minderről Byron Raphael, Elvis menedzserének az asszisztense mesélt, aki 50 évig őrizte a két szexszimbólum titkát.

 

Sophia Lorent 1958-ban ismerte meg a Paramount Stúdióban. A gyönyörű színésznő rajongott a fiatal Elvisért, de ennél több soha nem történt köztük.
Sophia Lorent 1958-ban ismerte meg a Paramount Stúdióban. A gyönyörű színésznő rajongott a fiatal Elvisért, de ennél több soha nem történt köztük.

 

Frank Sinatrával és lányával szoros barátságot ápolt. Leszerelésekor Nancy várta őt a reptéren és hatalmas bulit csaptak a tiszteletére. Ez a fotó 1960-ban készült róluk.
Frank Sinatrával és lányával szoros barátságot ápolt. Leszerelésekor Nancy várta őt a reptéren és hatalmas bulit csaptak a tiszteletére. Ez a fotó 1960-ban készült róluk.

 

1967-ben vette el Priscilla Beaulieu. Priscilla mindössze 14 éves volt, amikor megismerte Elvist.
Nyolc évvel azután, hogy megismerte Priscillát, 1967-ben feleségül vette Las Vegasban.

 

Egy évvel a lagzi után pedig már meg is született egyetlen gyermeke, Lisa Marie Presley.
Egy évvel a lagzi után pedig már meg is született egyetlen gyermeke, Lisa Marie, aki igazi gyógyír volt apja bánatára: karrierje ekkortájt ugyanis éppen holtpontra jutott.

 

1969 Karácsonyán a Presley család. A Mikulás maga Vernon Presley, Elvis apja.
1969 karácsonyán a Presley család. A Mikulás maga Vernon Presley, Elvis apja.

 

Igazi ínyencség a rajongóknak: Elvis és Lisa Marie.
Elvis és Lisa Marie.

 

Elvis és Lisa Marie rajongásig szerették egymást.
Elvis és Lisa Marie rajongásig szerették egymást. Egy 2012-es interjúban Priscilla úgy nyilatkozott, Elvis, habár imádta lányukat, mégis elvált tőle, amikor a kicsi még csak négyéves volt, hisz a karrierje mellett elvesztek az életében.

 

1970-ben látta vendégül őt Richard Nixon a Fehér Házban. Elvis - irónikus módon - megkérte az elnököt, adjon neki egy a Narkotikumok és Veszélyes Drogok Hivatalát szimbolizáló
1970-ben látta vendégül őt Richard Nixon a Fehér Házban. Elvis – ironikus módon – megkérte az elnököt, adjon neki egy a Narkotikumok és Veszélyes Drogok Hivatalát szimbolizáló kitűzőt, mondván, gyűjt minden ilyet, és ezzel is hazafiasságáról akarta biztosítani Nixont, aki pedig azt remélte, ezzel is példát mutathat a fiataloknak. Elvis ekkor már a drogok rabja volt.

 

Legendásan jó barátság volt az övék.
Legendásan jó barátság volt az övék. Hasonló környezetből jöttek, és mind Elvis, mind Muhammad Ali megszállottan harcoltak a szabadságjogokért.

 

Az egyik utolsó fotók egyike.
Az utolsó nyaralás, az egyik utolsó fotó a Királyról. 1977-ben Joe Espositóval és feleségével, Shirley Dieu-vel, valamint Gingerrel, aki alig egy évvel a halála előtt lett a barátnője. Bár Elvis megkérte a lány kezét, barátai későbbi beszámolói szerint egyáltalán nem akart újra nősülni.

 

1977 augusztus 16-án, egy újabb turnéra készülve memphisi otthona fürdőszoba padlóján talált rá Ginger
1977. augusztus 16-án, egy újabb turnéra készülve memphisi otthona fürdőszobapadlóján talált rá Ginger mozdulatlanul. Még beszállították a kórházba, azonban már nem tudtak segíteni rajta. Elvis szervezetét ekkorra már több betegség is gyengítette: zöld hályog, magas vérnyomás, vesekárosodás. Két nappal később gracelandi birtokán temették el, 80 ezer gyászoló kísérte utolsó útjára.

Forrás: Pinterest, thisisnotporn.net, Wikipedia, Examiner, Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése