Sztárok

A Dal: Így még sosem láttad Wolf Katit!

Egy kicsit vicces képet rakott ki magáról a közösségi oldalán. A szöveg így szólt: "»Eye of the tiger« – Felkészülés A Dalra!" – ezzel a nagy sikerű, edzéseken azóta is rengetegszer felhasznált dalra célzott, ami a Rocky IV-ben hangzott el először.

Wolf Kati idén a Ne engedj el! című dalával indult a megmérettetésen, ahol az elődöntőbe már bejutott. Érdekesség, hogy 2012-ben már zsűritagként is szerepelt a műsorban, most mégis újra énekesként jelentkezett inkább. De úgy tűnik, nem csak a verseny izgalmai miatt kell ökölbe szorítani a kezét és védekezőállást felvenni. Még mindig támadják a rajongók amiatt, hogy Makón egy koncertszervező úgy adta el az újévi koncert jegyeit, hogy azon Wolf Kati  is fellép majd. Hiába próbálta a közösségi oldalán is  egyértelműsíteni, hogy nem vállalta el a fellépést, a csalódott emberek nehezen hisznek neki.

A cikk folytatásáért kattints Pletykafészek blogjára!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top