Sztárok

Komár exe visszakéri a játékokat

Komár László volt felesége megkezdte azoknak a játékoknak az internetes kiárusítását, amelyeket az énekes vásárolt közös gyermeküknek, a kis Karolinának, nagyrészt a 2009 és 2011 között zajló válóper alatt. Most váratlan fordulat történt az ügyben – írja a Blikk.

Most több mint 330 ezer forintot kér értük. Ezek egy része Komár kőérberki házában volt, hiszen Karolina ott játszott velük az apás hétvégéken, de egy tavaly októberi peren kívüli megegyezés, illetve bíró intézkedés keretében az özvegy, Komár Kriszta átadta a holmikat – írja a Blikk.

“Kisteherautónyi holmit szedtem össze, amit korábban is boldogan átadtam volna, de a hagyatéki leltár részét képezték, és az ellenem indított perek miatt a hagyatéki eljárást felfüggesztették. Az ügyvédem viszont utánanézett, hogy hagyatéki ügyben milyen összefüggésben említették Karolina dolgait, és ledöbbentem, amikor tájékoztatott” – idézte fel az özvegy.

“Csak azt nem értem, milyen nagyon fontos emlék az, amit utána bárki megvehet az interneten. Szerintem ezt Laci is így kérdezné, csak cifrábban fogalmazna” – mondta az énekes özvegye és egyben végrendeleti örököse.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top