nlc.hu
Sztárok
Bizonytalan Fábry Sándor sorsa a köztévénél

Bizonytalan Fábry Sándor sorsa a köztévénél

Egyelőre nem tudni, mi lesz Fábry Sándor és a Fábry-show sorsa a köztévén, szerződéshosszabbítás nem történt – írja a Bors.

Fábry Sándor, miután távozott az RTL Klubtól, a köztévénél már saját produkcióként gyártotta szórakoztató műsorát, ami annyit jelent, hogy saját maga producere is volt. Cége, a Trisó Produkciós Kft. évente húsz adást gyártott a köztévének. De hogy az idén mi lesz, azt még nem tudni – írja a Bors.

Az MTVA január 6-án kiadott sajtóközleményéből kiderül: a Fábry átkerül a Duna Worldre, így péntekenként látható lesz, de csak ismétlésként.”Ígérgetik neki, hogy folytatódik a show, de szerződése még nincs. Bizonytalan Fábry műsorának sorsa. Az MTVA háza táján teljes átszervezés folyik márciusig, senki és semmi sincs biztonságban, egyedül a Fa­pad című tévésorozat, ennek alkotói már aláírták a szerződésüket” – mondta el egy neve elhallgatását kérő személy.

A lap megkereste az MTVA sajtóosztályát, ahol szűkszavú választ kapott: “A szerződés hosszabbítása nem történt meg. Amennyiben a jelenlegihez képest Fábry Sándor műsorára vonatkozóan változik a helyzet, az információt a közmédia saját felületein megjelenteti.”

Bizonytalan Fábry Sándor sorsa a köztévénél

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top