nlc.hu
Sztárok
A Dal: ő Boggie titkos favoritja

A Dal: ő Boggie titkos favoritja

Rengeteget próbál, és készül A Dal szombati elődöntőjére Boggie. Az énekesnő, bár nagyon szeretne eljutni a bécsi döntőre, az is tudja, ha nem így alakul, melyik versenytárását látná ott szívesen.

A Dal 2015 versenyzője, Boggie már belekóstolt a nemzetközi ismertségbe, két évvel ezelőtt Parfüm című dalával, ám így is nagyon izgul a szombati fellépése előtt. “Úgy fogom fel a tévés szereplést, mint egy koncertet, az a célom, hogy a produkcióm után az emberek úgy érezzék, kaptak valamit” – mesélte a Nők Lapja Cafénak az énekesnő, aki hatalmas lehetőségnek érzi az Eurovíziós Dalfesztivált.

“Ez az egyetlen főműsoridőben sugárzott műsor, ahol be tudom mutatni a saját dalomat, nem pedig egy feldolgozást. Ráadásul arra is van esély, hogy a szerzeményemet más nemzetekkel is megismertessem. Ezért döntöttem úgy, hogy angolul fogok énekelni és nem magyarul. Ha kijutok a döntőre olyan nyelven szeretnék megszólalni, amit mindenki érthet” – osztotta meg velünk gondolatait Boggie, és azt is elárult, ki a titkos favoritja a versenyben. “A Full Moon nagy kedvencem, nagyon tetszik a daluk. Ha esetleg ők nyernének, annak én is örülnék”.

Boggie versenydalát itt hallgathatod meg:

Vastag Tomi otthona annyira kicsi, hogy a Hal a Tortán vendégeit sem tudta magánál fogadni. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top