Harmadik lemezed bemutatójára készülsz. Abban az évben jelent meg az első, amikor véget ért számodra a Barátok közt. Hogy jött az életedbe ez a nagy váltás?
Nyolc éve jelent meg az első lemez, de nem akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy ezzel foglalkoznom kell. Amikor kislány voltam, édesapám mint népművelő rengeteg programot szervezett a városunkban, többek között sok gyerekműsort, ő maga is zenésített meg verseket. Én ebbe nőttem bele, szinte még beszélni sem tudtam, de már rengeteg verset tudtam énekelni. Aztán nyolc évvel ezelőtt Kukorelly Endre Samunadrág című kötetével kapcsolatban éreztem úgy, hogy ezzel szívesen foglalkoznék. Akkor vágtunk bele az egyik barátnőmmel. Kezdetben csak az utunkat kerestük, a végleges csapat nagyjából két éve állt össze.
Akkor lettél anya, amikor ebbe belevágtál.
Nagyjából igen, de nem az hozta ki belőlem. Talán inkább az, hogy meg akartam ismertetni a gyerekekkel az élő zenét. Semmilyen számítógépes manipuláció nincs abban, amit mi csinálnunk, mert azt gondoljuk, hogy a gyerekekhez csak élő produkcióval szabad szólni. A jó zene és szövegek utat találnak a kicsihez, bár lassabban, mintha olcsóbb műfajjal próbálkoznánk. Ráadásul nagy a felelősségünk, hiszen mi neveljük ki a jövő közönségét. Rajtunk is múlik, hogy a gyerekek, amikor egyetemisták és felnőttek lesznek, milyen koncertekre járnak majd.
Szerinted, mint Farkasházi Réka, milyenekre kéne járniuk?
Az a cél, hogy megismerjék az élő zenét. A mai fiatalok szinte csak gépzenét hallgatnak, ami nem véletlen, ha figyelembe vesszük, hogy az ő gyerekkorukban jöttek be a rettenetes gagyi gyerekzenék. Van összefüggés. Két éve végeztem a Veszprémi Egyetemen színház- és drámapedagógusként, amit azért csináltam, hogy legyen még eszközöm ahhoz, hogy a gyerekekhez még jobban tudjak szólni. Most már a zene és versek mellé betársult a projektünkbe a drámajáték is.
Ezt hogyan kell elképzelni?
A drámapedagógia egy nagyon jó eszköz arra, hogy a gyerekeket közelebb vigyük bizonyos tudáshoz, feloldjuk őket és jól érezzék magukat. Nagyon jó módszer, hogy egy közönségből egységet kovácsoljunk. De segíthetünk vele a gyerekeknek abban, hogy magabiztosabbak legyenek és jobban megismerjék magukat. A játékokat úgy építjük fel, hogy a gyerekek észrevétlenül megnyíljanak és merjenek bátran részt venni a közös mókában. Hiszen a legtöbb gyerek és szülő nagyon zárkózott.
Szóval egy-egy Tintanyúl-koncerten a szülőket is meg tudjátok nyitni?
Abszolút. Előfordult olyan alkalom, amikor a koncert végére a közönség fele, gyerekek és anyukák együtt táncoltak velünk a színpad előtt. Az a legjobb, amikor sikerül elérnünk, hogy a gyerekekkel együtt táncoljanak a szüleik, nagyszüleik vagy az a felnőtt, aki elkísérte a koncertre. Mint szülő is látom, hogy nagyon nehéz olyan gyerekprogramot csinálni, ahol a szülő is igazán jól tudja magát érezni.
A saját gyermekeid nem féltékenyek néha, hogy osztozkodniuk kell az édesanyjukon másokkal?
Együtt élünk ezzel az egésszel. Sok koncerten ott vannak, de nem cipelem őket mindenhova magammal, hiszen nem tudok eléggé rájuk figyelni, és az nem jó. A gyerekem joggal várja el azt, hogy a színpadon is rá figyeljek a legjobban. Főleg a kicsinél van ebből néha probléma. Volt olyan koncert, hogy végig a kezemben tartottam, mert nem lehetett mást tenni, mert ha lerakom a kezemből, az senkinek nem lett volna jó. De ez nem is baj szerintem, a koncerteken lényeges, hogy mindenki jól érezze magát és feloldódjanak. Egyszer egy ismert énekes kislánya jött fel hozzánk a színpadra és együtt énekelt velünk. A fellépés után mondta csak el az édesapja, hogy még soha nem hallotta a gyereket énekelni.
Hogyan szakítasz magadra időt?
Projekthetekben szoktunk gondolkozni otthon, nagy szerencsém van a férjemmel, aki rengeteget segít. Időnként szinte az egész hétvégém foglalt, de ez nem okoz problémát, hiszen például meg tud főzni egy ebédet és tud programokat szervezni a gyerekekkel.
Abban a ritka helyzetben vagy, hogy már régóta együtt élsz a pároddal, Sárközy Bencével. Mi a titkotok?
Márciusban leszünk húsz éve egy pár. Nekünk is akadtak hülyeségeink, amiről nyilván az olvasók is tudnak, de egyszerűen szeretjük egymást és ez mindenen átsegít minket. Nagyon sokat tudtunk formálódni a másikért, minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy jó társai legyünk egymásnak. A nagypapám mindig azt mondta nekem, hogy bármi történjen is velem, az a legfontosabb, hogy mindig boldog legyek. Ez pedig úgy belém ivódott, hogy mindig addig ficánkolok, amíg jól nem érzem magam egy helyzetben.
Farkasházi Réka és a Tintanyúl – Tündérvándor lemezbemutató koncert: 2015. február 22. – Budapest Jazz Club