Sztankay István, a nemzet színésze a kórházi ágyon szinte kétszer halt meg, miután először leállt a lélegzete, és fia, Ádám orvosért szaladt, még egyszer újra lélegezni kezdett, mielőtt örökre eltávozott. Gyermekei, Ádám és Orsolya végig mellette voltak. “Mintha az utolsó pillanataiban is játszott volna. Végül elegánsan ment el, ahogyan élt, és számunkra ez nyugalmat ad” – emlékezett vissza Ádám. Mint a Blikknek elmondta, azt gondolták, hogy a betegsége ellenére édesapjuknak van még két-három éve, de a színész eldöntötte, hogy kiszáll. “A vége felé már sem enni, sem inni nem akart. Fizikailag megroppant, miközben fejben még pontosan tudta, mi történik vele. Többször kérdezte, hogyan lehetne minél előbb elmenni. Erre persze nem tudtunk mit mondani, csak igyekeztünk minél erősebben éreztetni a szeretetünket” – mondta el.