Sztárok

A Dal: Nehéz dolga van Rúzsa Magdinak

Igazán nehezen éli meg A Dal című műsor néhány pillanatát Ruzsa Magdi, aki a Borsnak elárulta, mi okoz neki gondot, és azt is, hogyan vezeti le a feszültséget, és marad formában.

Bár idén harmadik alkalommal ül A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi, mégis nehezen viseli a stresszt. “A Dal abból a szempontból nagyon fontos, hogy a már pályán lévő zenészek is megmutathatják friss dalaikat, és újra közönség elé léphetnek. Mivel ebben a műsorban nem úgy van, mint egy tehetségkutatóban, ahol új arcok más-más produkcióját kell értékelni, hanem mindig ugyanazt látjuk, ezért nekem nehéz a kollégáimról ítélkezni. Nem akarok senkit sem bántani, de el kell mondanom őszintén a véleményemet, arról, hogy szerintem melyik dal lenne sikeres az eurovíziós fesztiválon” – nyilatkozta a Borsnak az énekesnő, aki body buildingezéssel vezeti le a feszültséget. “Van egy személyi edzőm, aki úgy emeli fel a tűrésküszöbömet, hogy közben a nőiességem is megmaradjon (…) Pár hónapra rá, miután elkezdtem a testépítést, máris éreztem, hogy könnyebben mozgok a színpadon: simán végigugráltam és énekeltem másfél órát” – újságolta a lapnak Rúzsa Magdi.

A Dal: Nehéz dolga van Rúzsa Magdinak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top