Sztárok

Éden Hotel: ő lesz Hódi Pamela műsorvezetőtársa

Egyik meglepődésből esünk a másikba. Először megtudtuk, hogy az Éden Hotel kísérőműsorát Hódi Pamela fogja vezetni a SuperTV2-n, most pedig az is kiderült, ki lesz a partnere.

Hódi Pamela nem egyedül fogja vezetni az Éden Hotel kísérő műsorát, az Éden éjjelt. Mint megtudtuk, a műsorban a társa Cinthya Dictator lesz. A két háziasszony már gőzerővel készül hétfőn induló műsorára. Kettejük közül Hódi Pamelának van némi tapasztalata műsorvezetés terén, hiszen a FEM3 reggeli műsorában már kipróbálhatta magát ebben a szerepben. “Nagyon büszke vagyok arra, hogy a casting után a műsorkészítők úgy döntöttek, bizalmat szavaznak nekem. Noha a FEM3 Caféban már kipróbáltam magam élő műsorban, azért az mégis más volt, hiszen mellettem volt Váczi Gergő, akire mindig számíthattam. Most lesz az első alkalom, hogy önállóan vezetek élő műsor. Nagyon várom már a jövő hetet!” – mondta izgatottan Hódi Pamela.

Éden Hotel: ő lesz Hódi Pamela műsorvezető társa

Cynthia Dictator, aki pedig most próbálja ki magát először élő műsorban, azt ígéri az Éden éjjelben sem lesznek számára tabuk. “Az emberek úgy ismertek meg, mint egy extrém személyiséget, aki számára nem léteznek gátak és tabuk. Ezt az Éden éjjelben is kamatoztatni fogom. Mindent megkérdezek majd, ami a nézőket érdekli.”

Galériánkban megnézheted az első képeket az Éden Hotelből

gallery item
Megnézem
Összes kép (11)
gallery item

Éden Hotel Berki Kriszitánnal

Éden Hotel Berki Kriszitánnal

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Élő adásban drámázott Aurelio. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése