nlc.hu
Sztárok
Schobert Norbi komoly döntés előtt áll

Schobert Norbi komoly döntés előtt áll

Schobert Norbinak döntenie kell 5 milliárd forint értékű részvénye sorsáról – írja a Bors.

Mint már mi is megírtuk, Schobert Norbit is érinti a Buda-Cash botrány, hiszen nem tud hozzáférni a részvényeihez. A kezdeti ijedtség után megnyugodott, amikor egy szakember biztosította, hogy nem veszett el a vagyona, most azonban komoly döntést kell meghoznia, méghozzá arról, hogy hova viszi majd át 5 milliárd forintot érő részvényeit. “Azonnal konzultáltam szakemberekkel. Hál’ istennek, részvényt nem, csak pénzt lehet lenyúlni, hiszen az előbbiek a tőzsdén vannak, mostanra pedig már ott tartunk, hogy három nemzetközi alapkezelő is megkeresett, hogy tárgyaljunk. Hamarosan döntést hozok, hogy melyikhez viszem a részvényeimet. Ugyanakkor aggódom azokért a barátaimért, akik eladták a bejegyzett részvényeiket és az érte kapott pénzük bent ragadt a számlákon” – mondta a Borsnak Schobert Norbi, aki azt is fontolgatja, hogy inkább külföldi tőzsdére viszi a részvényeket.

Schobert Norbi komoly döntés előtt áll

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top