Sztárok

Éden Hotel: Norbi nem bánt meg semmit

Az Éden Hotel harmadik szériájának eddigi legdrámaibb pillanatai játszódtak le kedd este, amikor Norbi feláldozta magát a barátság oltárán, és befejezte a játékot. A kiesett versenyző azt állítja, így igazán emelt fővel távozhatott.

Újabb Éden Hotel szereplőtől búcsúzhattak a nézők kedd este,amikor is Norbi úgy határozott, feladja a játékot, hogy megmentse barátját, Bencét. A srácok az új csábító, Milán társaságában mentek horgászni, ám az idillt Berki Krisztián zavarta meg, aki azzal a hírrel érkezett, hogy egyiküknek fel kell áldoznia magát. Végül Norbi hősiesen (?) magára vállalta ezt. “Volt egy közös jelenetünk Patrikkal és Bencével a műsor elején, amikor azt beszéltük meg, ha ki kell esnie valakinek, akkor inkább egymás miatt tegyük ezt meg, mint egy idegen miatt. Nem csalással, hátba szúrással, cselezéssel, hanem férfiasan, egyenesen. Ezzel a lépésemmel pedig bebizonyítottam, hogy tényleg komolyan gondoltam, amit mondtam bent, és valóban mindennél többet ér számomra a barátság” – jelentette ki határozottan Norbi, akinek a rapid módon kialakult barátság fontosabb volt, mint Éden Hotelbeli párja, Naomi, akivel lett volna esélye a milliós nyereményre. 

Ez a csodálatos hármas bomlott most fel Norbi távozásával
Ez a csodálatos hármas bomlott most fel Norbi távozásával

“Az Éden Hotelben töltött napok számát négyzetre kell emelni, teljesen máshogy telik ott az idő. Mi hárman a srácokkal tényleg nagyon közel kerültünk egymáshoz” – magyarázta Norbi, aki még mindig kiáll döntése mellett. “Sokszor átfutott az agyamon már a szituáció. De azt kell mondanom, nem bántam meg, amit tettem. Aki ismer a civil életben, tudja, hogy ilyen vagyok. A hozzám közel álló emberek meg sem lepődtek a döntésemen, csak büszkén kiálltak mellettem” – tudtuk meg Norbitól, aki egészen biztos, hogy ezzel a lépésével az Éden Hotel nagybetűs mártírjává avanzsál.

Patrik, Bence és Norbi olyan világraszóló barátságot kötöttek kevesebb, mint két hét alatt, hogy egy alkalommal még a párjaikat is elhagyták azért, hogy együtt aludhassanak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top