Sztárok

Éden Hotel: kielégítő tapizás lett a hatalmas balhéból

A hétfő este a hisztériázás és kiabálás jegyében telt az Éden Hotelben. Tartja a mondás, hogy a veszekedés legjobb része a békülés, így volt ezzel Mariann és Bence is.

Hétfőn beköltözött az Éden Hotelbe Barbi és Beus a plüssállatok garmadájával. A két lány megjelenése pedig eddig nem látott módon felkorbácsolta az indulatokat. A fiúk azonnal meg akartak ismerkedni az új beköltözőkkel, amitől a lányok teljesen kiborultak. Még a – vélhetően botoxtól – rezzenéstelen arcú Mariannból is előtört a féltékeny nő, mikor párjára, Bencére a szingliszobabán talált rá az új lányokkal. A mimika nélkül élő Mariann általában azzal nyűgöz le minket, hogy hangja pontosan olyan kifejezéstelen, mint az arca, ám az esettől végre először sikerült indulatba jönnie és kiabált Bencével, mikor kettesben maradtak a szobájukban. Ám, mint azt az amerikai filmekből jól tudjuk, a nagy balhék gyakran szexszel végződnek. Hasonlóan történt ez az Éden Hotel párosával is, akik a veszekedés után az ágyban megenyhültek egymás iránt, annyira, hogy a lány a takaró alatt békítette meg párját. Természetesen ezt is minden arcmozdulat és szó nélkül tette, sőt csók sem csattant köztük, így nem is csodálkozunk azon, hogy Bence teljesen döbbenten fogadta a kedveskedést. Íme:

Ha szeretnéd látni, mi vezetett a takaró alatti akciózáshoz, kattints a videóra: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top