Sztárok

Otthagyta a forgatást A konyha ördögének szakácsa

Feszültségből, vitákból és végzetes döntésekből A konyha ördögének szerda esti epizódjában sem lesz hiány.

A konyha ördöge legújabb epizódjában Bereznay Tamás a budapesti Tonett étteremben kezelhetetlen személyzettel, ésszerűtlen étlappal és elavult környezettel találkozott. Ezen kellett négy nap alatt változtatnia Bereznay Tamásnak és csapatának. A szakács elmondása szerint a legnagyobb gond ezúttal nem a konyhában, hanem a fejekben volt, ez pedig végzetes konfliktusokhoz vezetett.

“A tulajdonoson, Péteren azt láttam, hogy ugyan megvan az igyekezet részéről az étterem kapcsán, a személyzetet egyszerűen nem tudja kezelni. A szakácsok konfliktusával nem foglalkozott, amikor pedig felszínre kerültek a problémák, az is kiderült, nem is nagyon mer odaszólni nekik. Én életemben nem találkoztam még olyan emberrel, aki annyira keményen szidta volna a saját főnökét, mint itt az egyik szakács. Ezért is mondtam Péternek, hogy a helyében én már rég megköszöntem volna Istvánnak a munkát, ez elfogadhatatlan viselkedés. Sokat elárul a szituációról, hogy végül István mondta azt, hogy nem vállalja a konfliktusokat, és otthagyta a forgatást” – árulta el Bereznay Tamás, aki azt is hozzátette, adásról adásra ismétlődő általános probléma, hogy egy étterem túl széles kínálattal próbálja asztalhoz ültetni a vendégeket. Pedig a profi séf tapasztalatai szerint a sikerhez nem ez kell, a hangsúly az átláthatóságon és a szezonalitáson van.

A videóra kattintva belenézhetsz abba, milyen helyzetekkel találta szembe magát A konyha ördöge:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése