Sztárok

Megható dolgot tett Ada – fotó

Nagyon különleges mintát varratott magára a Reflektor háziasszonya, ami számára két nagyon fontos embert, az ikerfiait jelképezi. A kész művet pedig most te is megnézheted!

Ada imádja a tetoválásokat, 17 éves korában csináltatta meg az elsőt, azóta pedig már négy bőrvarrat díszíti a testét. Mindegyik tetkója számára fontos időszakokat jelez, legfrissebb szerzeménye pedig gyermekeit szimbolizálja. “Már régóta terveztem, hogy magamra tetováltatok egy végtelenjelet, és a napokban találtam meg azt, amelyik annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, ez kell nekem. A jelben van két szívecske, ezek a fiaimat jelképezik” – árulta el nekünk Ada, aki arról is mesélt, milyen mintákat varratott még testére.

“Az elsőt a delfinmániám miatt csináltattam. Egy absztrakt rajz lett, amiben van egy szív és egy A betű is. Bevallom, ezt ma már lehet, hogy nem varratnám magamra, de a derekamon van, így szerencsére nem látom” – mondta nevetve a Reflektor műsorvezetője. “Tíz évvel később készült a második, ez a csuklómon van, és négy betűből áll. Ezt egy számomra fontos személlyel csináltam közösen. A legutóbbi pedig tavaly készült, akkor a HOPE (remény) szót tetováltattam az oldalamra” – tudtuk meg Adától, akinek fiai először nem örültek, hogy édesanyjukra új tetoválás kerül, ám mikor meglátták a kész alkotást, áldásukat adták rá.

New tattoo????☺????????????#newtattoo #twins #symbol #infinity #love #lovemyboys #infiniteloveformyboys

Posted by Pintér Adrienn Ada on Wednesday, April 1, 2015

 Galériánkra kattintva még több sztártetoválást láthatsz, ami gyermekeiknek szól:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top