Sztárok

Ezért nem állt szóba egymással hét évig Hajdú Péter és Friderikusz Sándor

Hét évig nem állt szóba egymással Hajdú Péter és Friderikusz Sándor, a Frizbi című műsorban öntöttek tiszta vizet a pohárba – írja a Blikk.

Friderikusz Sándor és Hajdú Péter egykor egy csatornánál dolgoztak, de összekülönböztek. A két tévés több éven keresztül nem beszélt egymással, végül Hajdú Péter show-jában tisztázták nézeteltéréseiket – írja a Blikk. “Inkább kavarásnak mondanám. Egy amolyan »ki mit mondott arról, hogy mi mit mondtunk neki« jellegű helyzet volt, amin Sándor megsértődött, én pedig dacból nem akartam tisztázni a dolgot. Felhívott a feleségem, hogy egy fodrászdában van Friderikusszal, én pedig írtam Sándornak egy SMS-t, amelyben kértem, találkozzunk. Utána leültünk, és ebből született az Összezárva Friderikusszal című műsor. Megtisztelő lenne, ha a barátjának nevezne, de kapcsolatunk szakmai” – mondta Hajdú Péter.

Ezért nem állt szóba egymással hét évig Hajdú Péter és Friderikusz Sándor

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top