Sandra Bullock 1990-ben a Dolgozó lány forgatásakor.
A szerelemben, háborúban című filmben Ernest Hemingway szerelmét, Agnes von Kurowskyt alakította.
1996-ban a Ha ölni kell című filmje forgatásán.
2006 – Velencei Filmfesztivál
2010-ben jelölték mind a legjobb, mind a legrosszabb színésznő kategóriában. A Szív bajnokaiért meg is kapta a Golden Globe szobrocskát, majd az Oscar-díjat, ahogy az Ő a megoldás című filmjéért is az Arany Málna díjat.
5 évig volt Jesse James felesége, még házasságuk alatt indították el Louis örökbefogadását. A pár azonban szétment, így Sandra Bullock egyedül vitte végig a procedúrát, 2010 óta egyedül neveli a kisfiút.
“Akkor jöttem rá, hogy híres vagyok, amikor a fejem felett megjelent egy fényképezőgép, pedig épp pisiltem” – mondta egyik nyilatkozatában a színésznő, aki 2010-ben 56 millió dolláros vagyonával a világ legjobban kereső színésznője volt a Forbes magazin szerint.
2013-as Gravitáció című filmje hatalmasat szólt. Az Oscar-díjat ugyan elhappolta előle Cate Blanchett, de a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-díjat megkapta alakításáért.
“Amikor megtudtam, hogy engem választott idén a People magazin a világ legszebb nőjének, azt gondoltam, hogy ‘Ez nevetséges’ és senkinek se mondtam el” – mesélte a lapnak Sandra Bullock, aki hamarosan új filmjében, a Minionokban tér vissza a mozivászonra.
Kapcsolódó cikkek:
- Hirtelen 50 – így változott Sandra Bullock az évek elteltével
- Sandra Bullock évtizedek óta a legdögösebb?
- 10 ok, amiért szerethetjük Sandra Bullockot