Sztárok

Éden Hotel: elképesztő dologra készül Patrik

Az Éden Hotel legfrissebb távozója, Patrik, bár sajnálja, hogy kiesett a játékból, már jövőbeni terveire koncentrál, amitől egészen biztos, hogy neked is tátva marad a szád.

Az Éden Hotel harmadik szériájának kötelező focistája, Patrik elbúcsúzott a játéktól és “szerelmétől”, Adritól is, akiről egyelőre csak nagyon sejtelmesen beszélt: “Nagyon jól indult a kapcsolatunk, de a nézők is láthatták, kezdtünk belefáradni. Hamarosan kiderül mindkettőnk számára, hogy mennyire fog hiányozni a másik, ha nem vagyunk összezárva.”  Én itt megelőlegezem az Éden Hotel párosának, hogy szappanoperai kapcsolatuk még folytatódni fog. Ám ennél még érdekesebb dologról is mesélt nekünk Patrik, akinek határozott elképzelései vannak a jövőjével kapcsolatban. Most tessék figyelni, ugyanis a srác foga nem a világbajnoki kupára fáj, ennél sokkal meglepőbb álmot dédelget.

“Szeretnék a divatszakmában valahogy elhelyezkedni, ruhákkal, illetve hasonló dolgokkal foglalkozni” – jelentette ki az egykori Éden hoteles, aki a kifutón is el tudja magát képzelni, de – a sugarbirdös lányok és VV Sherezádé után szabadon – inkább tervezőként érvényesülne. “Tervezem, hogy egyedi ruhákat forgalmazzak itthon, vagy ha kapok esetleg modellfelkérést, akkor mindenképp érdekelne az is. De az álmom egy egyedi márka!” – engedett bepillantást lelke mélyébe Éden Patrik, akit én máris Derek Zoolanderként képzelek el:

Éden Hotel: elképesztő dologra készül Patrik

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top