Sztárok

Rippelék óriási döntés előtt állnak

Gyermekük születendő testvéreinek sorsáról kell döntenie Rippel Ferencnek és volt feleségének, Viviennek.

Annak idején, amikor Rippel Ferencék gyermeket akartak, Vivien petefészekrákja miatt 11 embriót lefagyasztattak, és 100 évre letétbe helyezték, ám most nem tudják, mi legyen velük. Mivel azóta elváltak az útjaik, felhasználni nyilván már nem szeretnék.

A jövő nagy kérdése, hogy oldjuk ezt meg. Az elajándékozásban nem hiszek, hisz mégiscsak a gyermekünk, Krisztofer testvéreiről van szó. Egy furcsa helyzetben később akár még össze is jöhetne a saját testvérével.Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de nem egy ilyen esetről hallottunk már. Nagyon meg kell fontolni, hogy mi lesz. Ezt pedig csak Ferivel együtt dönthetjük el. Annak idején a petesejtet a nagynéném, Kriszti adományozta. Így az ő véleménye is fontos számomra  nyilatkozta Vivien a Blikknek.

Genetikailag nincs közöm az embriókhoz, hisz a donor Kriszti és Feri volt, de a gyerekünk szempontjából a lehető legjobb döntést kell meghoznunk” – tette hozzá a fiatal anyuka, aki azóta legyőzte a rákot, és a most a Mályvavirág Alapítványon keresztül segíti a sorstársait.

Rippel Ferenc nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Rippelék óriási döntés előtt állnak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top